DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
F1

Marko szerint Tsunoda már top versenyző

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, Yuki Tsunoda mostanra már top versenyzőként tartandó számon.

Az már biztos, hogy Tsunoda jövőre is marad jelenlegi munkaadójánál, az RB ugyanis aktiválta Yuki Tsunoda szerződésében szereplő opciót, így az idén élete szezonját futó japán versenyző 2025-ben is a faenzai istállót erősíti majd – mindezt a múlt hétvégi Kanadai Nagydíj időmérője előtt fél órával jelentették be.



„A továbbiakban is úgy kell teljesítenie, ahogy most teszi. Majd meglátjuk, hogy mit tartogat számára a jövő” – mondta Marko.

„Nagyot fejlődött, habár az előzetes várakozásokhoz képest kicsit később ért el erre a szintre. Jelenleg viszont top versenyzőként tekintek rá” – jelentette ki az osztrák szakember a Motorsport.com-nak nyilatkozva.

A szerződéshosszabbítás ténye miatt természetesen Tsunoda is elégedett volt, aki így nyilatkozott a bejelentést követően: „Nagyon örülök, hogy jövőre is a Visa Cash App RB-nél maradok, remek érzés, hogy a szezon ilyen korai szakaszában eldőlt a jövőm.”

Kérdés, hogy a VCARB után lesz-e lehetősége Tsunodának arra, hogy a Red Bull első csapatában is kipróbálja magát. Valószínűleg akkor sem kell túl sokáig szomorkodnia, ha nem, hiszen számos istálló figyelmét felhívta magára a jelenlegi teljesítményével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: