DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Saját csapatot indíthat Ron Dennis

Amikor utoljára hasonlót láttunk, az egyből világbajnoki címet eredményezett – a Dennis GP-től nem várhatunk ilyesmit, de arra komoly esély van, hogy a korábbi McLaren-vezér saját csapattal tér vissza.

Több sajtóértesülés is arról számol be, hogy nem Felipe Massa az egyetlen, aki rövid távollétet követően máris visszatér a Formula–1-be, hiszen a McLarennél megpuccsolt Ron Dennis 2017-ben már csapattulajdonosként lehet jelen a száguldó cirkuszban – egészen pontosan a Manor élén.

Az már jó ideje köztudottnak mondható, hogy a brit kiscsapatot tavaly év elején megmentő Stephen Fitzpatrick szeretne túladni a csapaton, méghozzá úgy, hogy visszanyerje azt a több mint 30 millió eurót, amit saját tőkéjéből befektetett az istállóba. Eleinte úgy tűnt, hogy az austini és mexikói F1-es futamok születésénél is bábáskodó Tavo Hellmund lehet a befutó, ám a hírek szerint megszakadtak a tárgyalások.

Ekkor került a képbe egy indonéz kötődésű befektetőcsoport, az élén Ricardo Gelaellel, aki a KFC Indonesián keresztül Antonio Giovinazzit szponzorálja, fia pedig jelenleg a GP2-ben szerepel. Most azonban úgy látszik, nem ők az egyetlen érdeklődők, hiszen megjelent a színen Dennis, akinek kapcsolata is van az istállón belül Dave Ryan versenyigazgató személyében, akivel évtizedeken át együtt dolgoztak a McLarennél.

 



ocon-manor-abudhabi

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: