Újabb versenyzői nyilatkozatban került elő a párhuzam az autósportok ezen két kategóriája között, amit nem biztos, hogy bármelyik fél is hízelgőnek találna. Még tavaly vetődött fel az első komolyabb párhuzam az F1 és a WEC között a technikával való spórolás okán, most pedig egy olyan vélemény látott napvilágot, miszerint a Formula-1-es autók lassan nem csak teljesítményben, de külsőben is a sportautókhoz hasonlíthatnak, már ha jóváhagyják a halo, vagy valamilyen fejvédő elem felszerelését a pilótafülke köré.
Jelenlegi és egykori versenyzők a hétvégi Goodwood Revival emlékverseny során beszéltek a vitatott fejvédelem szükségességéről, miután maguk is régi korok autóit vezették a pályán, amelyek még komoly biztonsági hiányosságokkal rendelkeztek.
„Én három barátomat veszítettem el amiatt, mert valami eltalálta a sisakjukat” - nyilatkozta a négyszeres IndyCar-bajnok Dario Franchitti, utalva ezzel a tavaly Poconóban balesetet szenvedő Justin Wisonra. „A nyitott pilótafülkék híveként nehezemre esik megbarátkozni a halóval vagy bármilyen fedéllel, de a barátaim elvesztése után nyilvánvaló, hogy mit kellene tenni. Ha összehasonlítjuk a mai autókat a 20 évvel ezelőttiekkel, az is megfigyelhető, hogy a pilótafülke oldalfala egyre magasabb lett. Korábban rendesen láthattuk a versenyzőket munka közben, és jobban is tudtuk értékelni, amit csinálnak. A jobb védelemért tett törekvéseket aztán Ayrton Senna halála váltotta ki, és biztosan tudom, hogy a magasított pilótafülke nekem kétszer is megmentette az életemet. A kérdés az, hogy hol kell meghúzni a határt a biztonság szavatolásában.”
David Brabham 1994-ben az F1-ben a Simtek versenyzője volt, amikor csapattársa, Roland Ratzenberger szintén életét vesztette Imolában - noha esetében nem a fokozott fejvédelem hiányzott.
„Dariónak igaza van, hiszen valahol belül mind a természetesség hívei vagyunk, és legszívesebben nemet mondanánk” - tette hozzá Brabham. „Elvégre formulaautós versenyzésről van szó, és ha mindenféle fedelet kezdünk el rakosgatni a pilótafülkékre, akkor bizonyos tekintetben sportautókká válnak. Nekem nem voltak olyan szomorú élményeim emiatt, mint Dariónak, de én úgy érzem, hogy könnyen túl messzire mehetünk ebben a kérdésben, és elveszíthetjük azt, amiről a versenyzés valójában szól.”
„A halo például semmiképpen sem menthette volna meg Roland életét. Sohasem leszünk képesek nullára csökkenteni annak esélyét, hogy valaki meghalhasson egy versenyautóban. Azért versenyzünk, mert szeretjük csinálni, és mindannyian tisztában vagyunk a veszélyeivel. Ha valakit zavar, hogy nem biztonságos, akkor ne csinálja. Mi viszont pontosan azért ülünk be az autóba, hogy feszegessük a határokat, és megtudjuk, hogy meddig lehet elmenni, hogy mekkora kockázatot lehet vállalni.”
Az eseményen elmondta véleményét Sir Stirling Moss is, aki még persze egy teljesen másik korban, az 1950-es és ’60-as években volt aktív, amikor még nem a biztonságról, hanem egyszerűen a túlélésről szólt az autóversenyzés.
„Én nem vagyok nagy rajongója az ötletnek” - mondta a halóról. „Senkinek sem szabadna azt gondolnia erről a sportról, hogy biztonságos, mert egyszerűen nem az. A versenyzők bármikor hibázhatnak, az autó bármikor tönkremehet. Én éppen azért vágtam bele az autóversenyzésbe, mert veszélyes volt. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mire is képes, és a saját határain belül mozogni.”
