DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Haas: Gutierreznek bizonyítania kell

Eddig csak dicséretet hallottunk a Haas irányából a csapat két versenyzője felé: Gene Haas azonban most arra hívta fel a figyelmet, hogy mexikói pilótája nem ülhet a babérjain, ha meg akarja vetni a lábát az F1-ben.

Esteban Gutierrez két évig a Sauber versenyzője volt, a mezőnyből kiszorulva pedig a Ferrarihoz csatlakozott tartalékpilótaként. Ennek a pozíciónak köszönheti, hogy a maranellói márkával szorosan együttműködő Haas istálló választása rá esett Romain Grosjean csapattársaként. Az istálló tulajdonosa, Gene Haas azonban figyelmeztetett, jönnie kell az eredményeknek, ha Gutierrez hosszabb időre akar maradni.



„Fiatal, F1-es versenyző akar lenni, és ha maradni szeretne, bizonyítania kell, mire képes. Bármely versenyzőre igaz, aki évek óta a kategóriában van, de még nem nyert versenyt, hogy könnyen forróvá válhat a lába alatt a talaj” – mondta az Autosport lapnak 24 éves pilótájáról Haas.

„A 15-ös évben azonban minden idejét a Ferrari szimulátorában töltötte, és igencsak kiismerhette, hogyan működik a motor és a sebességváltó csomagja. Erre az ismeretre nagy szükség van – Grosjeantól tudom, hogy mikor kell újratöltened az elemeket, és mikor kell az extra erőt bevetni a pályán –, ha tényleg szeretnéd kihozni a maximumot az autóból.”

Néhány napja adott nyilatkozatában Gutierrez elmondta, mennyire várja, hogy a Haas autójába ülhessen, és kitért arra, mi lesz a csapat elvárása a teszt során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: