DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

A brit F3-bajnok apja menti meg a Marussiát

Igazi brit istállót építene az a befektetőcsoport, akik a hírek szerint megmentik a Marussia F1-es csapatát, és a tavalyi autókkal el is utaznának a melbourne-i idénynyitóra. Jordan King jól járhat.

A tekintélyes Sky News kiderítette, hogy ki áll a Marussia állítólagos megmentése mögött: nem más, mint a Sainsbury szupermarketlánc korábbi vezetője, Justin King, akit az elmúlt években többször szóba hoztak Ecclestone utódlásával kapcsolatban is.

A tavalyi év vége óta csődeljárás alatt álló Marussia ügyeit kezelő FRP Advisory tegnap jelentette be, hogy egy lehetséges vevővel tárgyalnak, ami nemcsak a csődeljárás végét jelentheti, hanem azt is, hogy a csapat Manor néven rajthoz állhat a 2015-ös szezonban – a várakozások szerint az FIA engedélyével a tavalyi autókat használva.

chilton_sing_d



„Komoly, nehézsúlyú figurák” – mondta el egy meg nem nevezett forrás a Sky Newsnak. „A céljuk a minőségi brit versenyzési etika és márkanév újraélesztése” – tette hozzá a befektetőcsoportról, akiket a hírek szerint King vezet. Az 53 esztendős üzletember fia, Jordan 2013-ban megnyerte a brit F3-as bajnokságot, idén pedig a GP2-ben folytathatja karrierjét, de nem lehet kizárni, hogy adott esetben beülhet a megmenekülő csapat F1-es autójába is.

Nemrég az is kiderült, hogy amennyiben a Marussia/Manor részt tud venni a szezonban, akkor megkaphatja a tavalyi kilencedik helyezése után járó pénzdíjat. Új bázisra is szüksége lesz a csapatnak, hiszen a banbury-i központot a Haas megvásárolta – a versenyzéshez szükséges felszerelést viszont nem árverezték el a feltételezések szerint.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: