DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Az Arab Emírségekből törne ki a „Kis Alonso”

Háromévesen még csak egy rajongó volt, ma, hatévesen pedig már halomra nyeri a serlegeket gokarttal. Ki mondta, hogy az új versenyhelyszíneken senkit nem mozgat meg az F1?

01--local-karting-(Read-Only)



A történet Rashid al-Dhaheriről szól, akit a napokban a nemzetközi média igencsak felkapott. Az Egyesült Arab Emírségekben élő fiatal srác és a versenyzés kapcsolata 2011-ben kezdődött, amikor az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén a bokszlátogatás során a Ferrari garázsa elé állt, és órákon át mozdulatlanul figyelte a bokszcsapat ténykedését. A sztori szerint a személyzet idővel behívta őt a garázsba, ahol találkozhatott Fernando Alonsóval, ebben a pillanatban pedig eldöntötte, hogy maga is autóversenyző lesz.

Így igen fiatalon, háromévesen megismerkedett a gokartok világával, ma pedig már sikeresen versenyez hazájában a legfiatalabbak között. Eredményei mellett megjelenésével is felhívja magára a figyelmet, hiszen kedvenc pilótája, Alonso szerelésében és rajtszámával lép pályára, mint azt sisakfestése és piros overálja bizonyítja - persze idén valószínűleg kénytelen lesz színt váltani.

10934517_801481299906918_285052712_n

Ennek köszönhetően hamar ráragadt a „Kis Alonso” becenév, ami marketingszempontból sem hátrányos, hiszen máris tucatnyi személyi szponzor logója jelenik meg overálján. Hogy a még mindig zsenge korú al-Dhaheri meddig tud majd fellépdelni az autóversenyzés ranglétráján, az még a távolabbi jövő zenéje, ám lelkesedése bizonyítékul szolgál arra, hogy lassan az F1 számára korábban ismeretlen országok lakosait is meg tudja fertőzni a versenyzés szenvedélye.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: