DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 29. szerda
F1

Rugalmasabbak lettek a McLaren mérnökei

A szakemberek egyike, a mérnökigazgató Matt Morris beszélt arról, kollégái kevésbé támaszkodnak csak matematikai módszerekre, mint eddig. Fontosabb szerepet kapott az F1-es versenyzők véleménye.

„A fő területek egyike, amelyre a szezon során fókuszáltunk, a gondolkodásmódunk volt arról, hogyan ismerhetjük fel, mikor teszünk szert tényleges javulásra teljesítmény terén” – mondta Matt Morris a McLaren hivatalos oldalán található interjúban. A csapat idei szezonját eredmények alapján aligha lehet sikeresnek nevezni, mérnöki szemével azonban Morris máshogyan értékeli az évad fejleményeit.

„Ezen azt értem, hogy a múltban tömény matematikai képletekkel döntöttük el, hogy egy alkatrész gyorsabb lehet-e, és hittünk is ennek. Most viszont távolabb látunk a számítógép köridőkben kifejezhető jóslatainál. Más szavakkal, inkább az általános vezethetőség szempontjából vizsgáljuk őket.”



„Adok egy megfogható példát. Az év elején a versenyzők a vezethetőségre panaszkodtak. Sok dologgal próbáltuk megoldani, de nem sikerült olyan alkatrészt tenni az autóra, ami változást jelentett volna, egészen Japánig. Itt egy új aero-csomagot alkalmaztunk. Hirtelen a versenyzők azt mondták: ’Az autó megváltozott, jobb.’ Fokozatosan arra jutunk, hogy ha a versenyzőnek tetszik, a magabiztosságát az egyensúly és kezelhetőség terén arra tudja használni, hogy gyorsabbá tegye a kocsit. Ez a gondolkodásmód egy katalizátor volt számunkra, hogy még inkább ebbe az irányba haladjunk. A módszerünk holisztikusabb lett, globálisabb mércével hozzuk meg a döntéseinket.”

Ez pedig sokat segíthet a jövőre kezdődő Honda-korszakban is. „Általánosságban az utolsó négy-öt verseny nagyon pozitívan alakult számunkra. Jenson abszolút mindent kihozott az autóból azokon a versenyeken, és elkerülte a gondokat. Valószínűleg versenyképesebbek voltunk, mint a Red Bull és Ferrari. A tél kezdetén jó tudni, hogy ilyen alapokkal rendelkezünk, ugyanis erre építkezik az MP4-30” – zárta mondandóját Morris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: