DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Trulli: A kicsik semmit nem adnak az F1-nek

Jarno Trullinak nem fog hiányozni a Marussia és Caterham, annak ellenére, hogy utóbbinál ő is vezetett. Szerinte a kiscsapatok az ígéretes pályafutásokat is csak tönkreteszik. Bezzeg az ő idejében a Minardi…

Trulli utolsó Formula-1-es éveit épp a Caterhamnél – akkor még Lotus néven futott – töltötte 2010-ben és 2011-ben, a jelenleg nagy gondban levő istállókat tehát első kézből ismeri. Pályafutását keretbe foglalja, hogy éppen egy másik sereghajtónál, a Minardinál kezdett 1997-ben, onnan lépdelt fokozatosan felfelé a ranglétrán, amíg a Renault és Toyota kaliberéig jutott.



„Igaz, hogy mindig is voltak kis csapatok. De legalább jó csapatok voltak” – érvelt a blogf1.it-nek a 40 éves Trulli, aki jelenleg versenyző-csapatfőnök a Formula-E szériában. „Vegyük csak a Minardit. Ők nem csak azért választottak fiatal versenyzőket, mert fizettek, hanem azért is, mert tehetségesek voltak.”

„Sokan közülük feljebb lépdeltek, miközben azt kétlem, hogy a marussiások és caterhamesek bármelyike képes lehet erre az ugrásra. A nagy hiba az volt, hogy az F1 hagyta menni a gyártókat. Ez jelezte az aranykor végét. Megtiszteltetés, hogy én azt még láthattam. A mai helyzet egészen más, csak néhány igazi csapat van, és sok kicsi, akik próbálnak életben maradni” – fogalmazott markánsan Trulli.

„2016-ban új csapat fog érkezni. Szóval legrosszabb esetben csak 18-an lesznek 2015-ben, de 20-an utána. Sajnos Bernie Ecclestone-nak igaza volt, amikor azt mondta, néhány csapat egyszerűen szét van esve. Nem adnak semmit az F1-nek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: