DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Montezemolo lett az olasz légitársaság elnöke

Ahogy azt egyes források már szeptemberben megjósolták, Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia élén ténykedik tovább.

Dppi_00114014_370



A Montezemolót a céggel összefüggésbe hozó első találgatások abból indultak ki, hogy a nyár folyamán a Ferrari elnöke segédkezett az Alitalia újraélesztésében, vezetve a tárgyalásokat a vállalat és az abban részesedést vásárló Etihad között.  A 67 éves olasz akkor még a maranellói istálló élén állva cáfolta, hogy a közeljövőben áthelyezné a figyelmét valami másra, ám az Olasz Nagydíj utáni bejelentés mégis arról szólt, hogy Montezemolo távozik a legendás autógyár éléről, helyét pedig október közepétől Sergio Marcchione vette át.

Montezemolo kinevezéséről egy szerdai igazgatói gyűlésen került sor, így mostantól ő tölti be az Alitalia elnöki tisztségét. A poszt megszerzésében az is segítette, hogy évek óta szoros kapcsolatban áll a légitársaság életében immár fontos szerepet betölti Egyesült Arab Emírségekkel, hiszen az Etihad már a Formula-1-ben is szponzorálta a Ferrarit, az Abu Dhabiban felépített Ferrari World élménypark pedig csak tovább mélyítette közöttük az együttműködést. Az alelnöki posztot James Hogan kapta meg.

A Ferrari elmúlt évtizedeiben fontos szerepet betöltő Montezemolo tehát megtalálta életének legújabb kihívását, az F1-es csapat pedig nélküle, és több más korábbi kulcsszereplő nélkül működik tovább. Minden bizonnyal az istálló talán legnagyobb kincse, Fernando Alonso is távozni készül, és a legfrissebb német értesülések szerint Marcchione majd csak az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén fogja bejelenteni a pilótafelállás változását, és Sebastian Vettel valószínűsíthető érkezését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: