DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Acélmágnások mentik meg a Marussiát?

Úgy tűnik, hogy a két a megszűnés szélén táncoló F1-es csapat egyike, a Marussia végül túlélheti a jelenlegi krízist, hiszen potenciális vevők bukkantak fel a két futamot kihagyó istálló háza táján.

Miközben a Caterham esetleges megszűnésével, illetve rejtélyes adásvételével kapcsolatos ügyek szó szerint a nyilvánosság előtt zajlanak, a szintén katasztrofális anyagi helyzetben lévő Marussiáról szinte semmi hír nem érkezik, s csak egy Bernie Ecclestone által adott interjúból derült ki, hogy az orosz kiscsapat csődeljárás alatt áll, és a Caterhamhez hasonlóan ki fogja hagyni az Austin-Brazília kettőst.

chilton_Hung_d



Az F1 üzleti hátterével foglalkozó újságíró, Christian Sylt állítása szerint a Marussia semmivel sincs kisebb bajban, mint a Caterham, és már jelezték is, hogy csődeljárást kezdeményeznek maguk ellen. Ezt Ecclestone is szavai is megerősíteni látszanak: „Fogalmam sincs, hosszú távon túléli-e ezt a Marussia, de jobb lenne, ha nem indulna ellenük csődeljárás” – mondta a 83 éves üzletember a csapatról, mely semmilyen információt nem adott ki a helyzetéről.

A Telegraph beszámolója szerint a háttérben viszont zajlanak az egyeztetések: a tulajdonos, Andrej Cseglakov szeretne megválni a csapattól, s úgy tűnik, hogy vevőt is talált. Egy az acéliparban érdekelt brit-indiai testvérpár, Baljinder Sohi és Sonny Kaushal lehet a Marussia új tulajdonosa, amit előbbi meg is erősített a sajtónak: „Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz, csak a megfelelő árban kell megegyeznünk. Komoly ajánlatot tettünk, majd meglátjuk, mi történik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: