Eredeti nevén Victor Pease 92 évvel ezelőtt Nagy-Britanniában született, ám idővel Kanadába költözött és autóversenyzőként már ott érte el sikereit. Hazájában ugyanis a neve egyet jelentett az autósporttal: az 1950-es és ’60-as években szinte minden főbb országos szériát ő uralt, számos bajnoki címet szerzett és 30 év során rengeteg különféle autó volánjánál állt helyt. Kanadában a Gilles Villeneuve előtti legnagyobb hősnek tartották. Hogyan lehetséges akkor, hogy a világ más tájain teljesen ellentétes kép él róla az emberekben?
A Formula-1 kevésbé szervezett első évtizedeiben még megszokott jelenség volt, hogy adott országok nagydíjain több lelkes hazai versenyző is egyszeri beugrást teszt. Ehhez általában egy másik csapattól béreltek olykor már régebbi fejlesztésű autókat, amelyek volánjánál persze nem is lehetett részük túl nagy sikerélményekben. Az ekkor már 46 éves Pease is így került be a sportba az 1967-69 közötti három Kanadai Nagydíjon szponzora, a Castrol unszolására.
A Castrol megvette Dan Gurney saját csapatának első fejlesztését, az 1966-ban versenyzett Eagle T1G-t, amit Climax motor hajtott. Pease szerint ezzel máris rossz döntést hoztak, hiszen bérelhettek volna egy versenyképesebb, korszerűbb gépet is - és véleménye csak tovább erősödött, amikor Gurney közölte vele, hogy az indítógomb nem mindig működik az autóban, s ha az beragad, akkumulátorcserére van szükség az újraindításhoz.
Bár Mosportban 18 indulóból a 16. helyre kvalifikált, a futam rajtrácsán be is teljesült a baljóslat, hiszen autó nem indult el a felvezető körre. Bár a verseny végeredményében azt láthatjuk, hogy a 90 körös nagydíjon Pease 43 kör hátránnyal ért célba, ez meglehetősen torz képet ad, hiszen ez a pilóta lassúsága helyett sokkal inkább a küzdeni akarásának eredménye. A startnál például máris hat kört vesztett, mire a szerelői kicserélték az akkumulátort az autóban. A kanadai ezt követően a körülményekhez képest tisztességes köröket teljesített, ám a vizes pályán egy alkalommal megpördült, az autója lefulladt és természetesen ismét nem indult újra. Bár a bokszutcától távol eső részen történt mindez, Pease nem jött zavarba: esőben elfutott a garázsba a csapatához, felkapott egy újabb akkumulátort, visszarohant az egyedül hagyott autóhoz és saját kezűleg szerelte azt be, hogy folytatni tudja a versenyt. Ez idő alatt szedte tehát össze méretes lemaradását, és bár 43 körös hátránya miatt nem értékelték, mégis eljutott a kockás zászlóig első F1-es megmérettetésén.
1968-ban újra próbálkozott az ekkor Mont-Temblantba költöző Kanadai Nagydíjon, ez azonban jóval rövidebb történetnek bizonyult számára, hiszen a motor gondjai miatt már a rajtrácsra sem tudott felállni.
A következő évben (ismét Mosportban) szintén ott volt a versenyen, továbbra is ugyanazzal az immár három évvel korábbi technikával szerelt Eagle-lel, miközben ő maga már közeledett 50. életévéhez. Ennek fényében nem jelenthetett meglepetést, hogy az időmérőn 11,1 másodperccel maradt el a legjobb köridőtől, ám még így is le tudta győzni három riválisát. Ez volt viszont az a verseny, amely végül megteremtette számára a negatív hírnevet. Hiszen amikor 22. körében járt, a pályabírók belengették számára a fekete zászlót, hivatalosan azzal az indoklással, hogy túl lassú tempóban haladt. Ebben a pillanatban az élen álló Jacky Ickx már a 46. körét kezdte meg.
Kétségtelen, hogy Pease körönként 15-20 másodperccel lassabb volt az élmezőnynél, ám jelentős lemaradásához hozzájárult két hosszú bokszkiállás is, amelyek 15 és 10 percen át tartották őt mozdulatlanul a verseny során. Tempóhiánya mellett pedig felesleges agresszivitása volt az, ami kicsapta a biztosítékot a riválisoknál. A rajtnál leszorította a pályáról Silvio Mostert, majd pedig nehezen irányítható autójával nem is húzódott le azonnal az őt lekörözni próbálók útjából. Emiatt összekoccant Jean-Pierre Beltoise Matrájával, amelynek meg is sérült a felfüggesztése, majd pedig hosszasan akadályozta az akkor élen álló Jackie Stewart előrehaladását is, és mivel az ő találkozásuk is majdnem ütközéssel végződött, Stewart főnöke, Ken Tyrrell panaszt tett a versenyirányításnál.
Ez eredményezte azt a lassúsággal indokolt kizárást, amihez hasonlóra azóta sem volt példa az F1-ben, és így került be Kanada egyik legsikeresebb autóversenyzője a köztudatba úgy, mint a valaha élt leglassabb Formula-1-es pilóta.
