"Csodálatos volt látni azt a túláradó aggodalmat, amit Michael Schumacher felé tanúsított nem csak a Formula-1, de az egész sportvilág, és még az azon kívülálló közösség is. Véleményem szerint ez jelképezi Michael sportban elért sikereinek elismerését, noha alaposan megkésve. Már csak azért is remélem, hogy átvészeli ezt az egészet, hogy láthassa, milyen szép dolgokat mondanak róla az emberek.
Nem hiszem, hogy Michael valaha is megkapta azt az elismerést és tiszteletet, amit a lenyűgöző eredményeiért érdemelt volna. És ezt én is csak most, utólagosan mondom.
Michael évekig egy tökéletes pantomim rosszfiú volt, legalábbis Nagy-Britanniában. Egy német, aki természeténél fogva kegyetlenül hatékony és rendkívül agresszív. Korábbi nagyságok, mint Sir Jackie Stewart és Juan Manuel Fangio mindig hagytak utat a riválisaik számára verseny közben, félve egy végzetes kimenetelű ütközéstől, Michael azonban bármeddig elment a győzelem hajszolása közben.
Olykor túllépett egy bizonyos határt - Jerez 1997 és a Rascasse 2006 jut eszembe -, és ezekkel a manőverekkel eltaszította magától a tiszta autóversenyzés kedvelőit. Az eredményeit azonban nem vitathatjuk el tőle.
Ugyanazok a szabályok vonatkoztak rá, ugyanazok a versenybírók figyelték, és így is mindannyiunkat megsemmisített.
Esetenként dühítő is tudott lenni. Nekem is számos szóváltásom volt Michaellel, amelyek közül a legismertebb 1998-ban Spában történt. Miután összeütköztünk a vizes pályán, átviharzott a McLaren garázsába, és azzal vádolt meg, hogy meg akartam ölni. Jóval később egyszer feltettem neki a kérdést, hogy valaha hozott-e már rossz döntést élete során. "™Semmi olyat, amire emlékeznék"™ - válaszolta. Számomra ez mindent elmondott róla.
Teljes mértékben hitt magában. És ez az, ami bajnokká tette, mégpedig micsoda bajnokká: 91 győzelmet és 7 bajnoki címet szerzett. Most már kijelenthetem, hogy soha nem voltam az ő szintjén. Az ember ezt nem ismerheti be még önmagának sem a pályafutása során, hiszen mindenkinek hinnie kell önmagában, jelenleg azonban már gond nélkül kimondom ezt.
Számomra mindig is Michael volt a viszonyítási pont. Most már magam is látom. Ha előtte értem célba a győzelemért vagy a dobogóért vívott harcban, tudtam, hogy nagyon jó munkát végeztem. Miatta lehetett hiteles a saját karrierem is.
Amint mondtam, nem mindig néztünk egymás szemébe, de Michaelnek is két oldala volt. A pályán kegyetlen ellenfél volt, egyúttal azonban egy kedves, nagylelkű családapa is. Azok felé, akik a bizalmi körébe tartoztak, egészen más arcát mutatta. De aki nem volt benne, annak bármikor keresztbe tehetett.
Én sohasem tudtam biztosan, hogy melyik csoportba tartoztam. Mivel mindketten kapcsolatban álltunk a Mercedesszel, gyakran összefutottunk.
Élénken él bennem, hogy a Német Nagydíjak után mindig meghívást kaptam Michael privát bulijaira, ahol késő estig cigiztünk néhány ital mellett, és arról beszélgettünk, milyen szerencsések is vagyunk, amiért azt csinálhatjuk, amit igazán szeretünk.
Valahol mélyen végig megbújt bennünk az egymás iránti tisztelet. Amikor 2006 végén visszavonult, megkeresett azzal a javaslattal, hogy cseréljünk sisakot. Nekem soha nem fordult meg a fejemben, hogy erre megkérjem őt. Ugyan miért is kellene neki az én sisakom? De ő tudta, hogy én gyűjtöm őket, így megtisztelve éreztem magam, hogy felajánlotta a sajátját. Továbbra is ez az egyik legértékesebb tulajdonom, és tudom, hogy ő is svájci otthonában őrzi az enyémet.
Michael biztosan több elismerést kaphatott volna már korábban, ha nem éget le minden hidat maga mögött a brit médiával, akikkel szemben teljesen bezárkózott, legalábbis első pályafutása során. Azt hiszem, Sebastian Vettel már tanult ebből.
Akárhogy is volt, Michael visszatérése a Mercedesszel már megmutatta az emberi oldalát. És ez sokkal inkább megszilárdította a hagyatékát, semmint hogy lerombolta volna.
A tény, hogy nehezen tudta felvenni a lépést Sebastiannal, Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval, még ha nem is mindig a saját hibájából, bizonyította, hogy az idő senkire sem vár. A Mercedesszel való küszködését látva sokakban átértékelődött, de számomra mindenképp, hogy milyen hihetetlen szintű következetességre is volt képes az első karrierje során.
Ez a síbaleset végleg mindannyiunkat összekapcsolt Michael emberi oldalával. Itt egy apa, pontosan ugyanolyan, mint az összes többi, akinek az ágya mellett a felesége és a gyerekei imádkoznak a túléléséért. Ezzel mindannyian azonosulni tudunk.
Az a legszörnyűbb, hogy gyakran ilyen dolgoknak kell történniük, hogy az emberek kimondják azt, amit igazán éreznek valaki iránt.
Remélem, hogy a gyors orvosi beavatkozásnak és a lehető legjobb kezelésnek köszönhetően ismét győztesként fog kikerülni. És amikor ezt megteszi, rá fog jönni, hogy milyen nagy megbecsülés is övezi."
