"Úgy döntöttünk, hogy hosszú távon a legjobbat keressük a számunkra, nem azt, aki pillanatnyilag a legjobb lenne" - nyilatkozta Marko a brazil O Estado de S.Paulo újságnak. "Mennyi idős is Kimi, 34? Daniel Ricciardo? 24. És a szerződés 3 évre szól. Ãgy Daniel jelentette a legjobb kilátást a csapatnak."
Marko azt is elárulta azért, hogy Raikkönen tudása sem szólt éppen a 2007-es finn bajnok mellett. "Két olyan pilótát kezelni, mint Sebastian és Kimi nem lett volna könnyű. Mindegyikük a legjobbat akarta volna."
De vajon mit vár el a csapat a 2014-es szezonban a relatíve tapasztalatlan Ricciardótól? "Azt reméljük, hogy három, vagy négy futam után képes lesz kihívni Sebastiant. Nem azt mondom, hogy le kell győznie őt, de azt remélem, hogy képes lesz szállítani azokat a pontokat, amelyekre a konstruktőri bajnoki címhez szükségünk lesz."
Marko szerint tehát a csapat Webber helyére keresett pilótát és nem egy újabb Vettelt akart. "Nekünk egy olyan Daniel kell, aki annyira gyors, mint Mark. Néha Mark ugyanazon a szinten volt, mint Sebastian, sőt néha még jobb is volt. Ez az, amit Danieltől is akarunk."

A pletykák szerint Fernando Alonso is érdeklődött a Red Bull iránt, Marko szerint azonban a Vettel-Alonso páros nem működött volna. "Mi sohasem dolgoztunk Alonsóval. Ez a kombináció (két világbajnok egy csapatban) komoly tudást igényelt volna a két pilóta karaktere miatt. Néha ez működik, máskor azonban nem. Amit mi láttunk Alonsóról, az alapján úgy gondoltuk, hogy nem lenne mód kezelni ezt a kapcsolatot."
Vajon 2014-ben bejön-e a Red Bull számítása? "2014-ben a nagy szabályváltozások miatt" csak a legjobb és legintelligensebb pilóták lesznek az élen. Ki kell találniuk, hogy hogyan is használják a turbómotort kipörgésgátló nélkül, hogyan használják a két energia-visszanyerő rendszert, miközben az üzemanyag fogyasztást is menedzselik. Nálunk már egy intenzív szimulációs program zajlik, hogy a legjobban felkészítsük a pilótáinkat erre. Ezért a követelmények szintén arra mutattak, hogy Danielt válasszuk."
Marko: Az életkora Raikkönen ellen szólt
https://formula.hu/f1/2013/09/10/marko-az-eletkora-raikkonen-ellen-szolt 2013-09-10 12:00:00 2013-09-10 12:00:00
A Red Bull csapat szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko elismerte, hogy Kimi Raikkönen életkora fontos szerepet játszott a döntésükben, amikor az F1-ből távozó 37 éves Mark Webber utódját keresték a Red Bullnál.