DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda
F1

Az Alonso-Raikkönen páros kockázatos lenne?

Az 1978-as világbajnok, Mario Andretti megkérdőjelezi azt, hogy a Fernando Alonso-Kimi Raikkönen páros képes lenne olyan hatékonyan működni, mint ahogyan azt a Ferrari elvárná.

A Ferrari csapat elnöke, Luca di Montezemolo Nico Hülkenberg és Paul Di Resta mellett Kimi Raikkönent is úgy említette, mint Felipe Massa lehetséges utódját, de vajon valóban jó döntés lenne a Ferrarinak 2007-ben nekik már bajnoki címet szerzett Raikkönent leszerződtetni Alonso mellé? Andretti szerint nem.

"Már hosszú ideje nem volt a Ferrarinál két egyes számú pilóta" - nyilatkozta az 1971-ben és 1972-ben a Ferrarinál is versenyző Andretti az 1982-es Didier Pironi-Gilles Villeneuve csatára utalva a GPUpdate.net-nek. "Történelmileg én nem tudom elképzelni, hogy hogyan is működne a dolog. És nem vagyok benne biztos, hogy Fernando örömmel üdvözölné ezt. Igazán izgalmas lenne azonban látni, hogy milyen irányt is venne ez az egész. De vannak más elérhető tehetségek is, akiket le lehetne szerződtetni."



Andretti szerint pedig Raikkönen számára a legjobb választás egyébként is a Lotus lenne. "Kiminek sok lehetősége van, ő egy kívánatos árucikk és úgy tűnik, hogy igazán tüzes. De szerintem Kimi jól illik a Lotushoz, és a csapatnak is nagyszerű, hogy ő ott van. Romain Grosjean teljesítménye is emelkedett, így mindketten képesek eredményeket szállítani. Ez az, ami az F1-et izgalmassá teszi, hiszen olyan sok minden történhet."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: