Sebastian Vettel: Fantasztikus érzés ismét megnyerni ezt a versenyt. Az 1-es kanyart éppen hogy csak sikerült bevennem. Blokkoltam az első kerekeket, és egy pillanatra úgy tűnt, nem is fogok tudni befordulni. Jó nagy folt keletkezett emiatt a gumin, amit az etapban végig éreztem, és nem is lehettem biztos afelől, hogy végig ki fogja bírni a kerék. Szerencsére sikerült életben tartanom és erős etapot zárhattam. Már az elejétől nagyon keményen nyomtam, hogy kiautózzak némi különbséget, ha véletlenül át kellene állnunk kétkiállásos taktikára. A váltóval is gondunk volt, ami miatt rövidebbre kellett vennem a fokozatokat, és így veszítettünk egy kis időt az egyenesekben. Ezt a hátrányt azonban igyekeztem visszahozni a kanyarokban. Jó érzés a dobogó tetején végezni, hiszen itt mindig nagyon szenvedélyes a közönség. Olaszországban vagyunk, így a pálya felé vezető úton mindenhol Ferrari-üzleteket látni a legkisebb méretűektől a legnagyobbakig. Ez az ittenieknek a génjükben van, amit meg is értek. örülhetett a tifosi, amiért Fernando is a dobogón végzett. A szezonunk eddig jól alakul, és keményen küzdünk tovább. A szingapúri futam következik, amit mindenképpen szeretnék majd befejezni, hiszen szerintem az lesz a legkeményebb verseny az egész szezonban.
Mark Webber: Különleges dolog itt a dobogón végezni. Nem voltak túl jó eredményeim itt a múltban, így kellemes emlékeket hagyott bennem az időmérő és a futam is. A lágy gumikon jobbnak éreztem ma az autót. A futam elején szép csatát vívtam Fernandóval [Alonso], ami teljesen sportszerű volt, ezt követően pedig próbáltam a saját versenyemet autózni. Felipét [Massa] megelőztem a kiállásnál, ami szintén jól jött. Remekül sikerült a bevezető köröm, maga a kiállás, és a kivezető köröm is, így kényelmes előnnyel érkeztem elé a pályára. A vége felé vigyáznom kellett a váltóra, de összességében szép eredményt értünk el. Seb nagyon erősen teljesít itt, és örülök, hogy csapatként ilyen erősen zártunk.

Christian Horner, csapatfőnök: Fantasztikus teljesítménnyel szereztük meg a csapat 40. és Sebastian 32. győzelmét. Első és harmadik helyet értünk el ezen a legendás pályán, ami tanúskodik arról, hogy milyen keményen is dolgozott ma a csapat. A háttérben nagyon komoly felkészülés zajlott. A verseny során akadt néhány problémánk, amelyeken felül kellett kerekednünk, de a boxkiállásaink például remekül sikerültek, ami lehetővé tette Mark számára, hogy megelőzze Felipe Massát. Igazán lenyűgöző, hogy az egész csapat milyen kemény munkával járult hozzá ehhez a fantasztikus eredményhez.
Thierry Salvi, Renault: Mindenki tudja, milyen különleges is nyerni Monzában, de legfőképpen az egy motorgyártó számára. Most futottunk itt utoljára V8-as motorokkal, és nem is kívánhattunk volna többet annál, mint hogy egy győzelemmel és egy dobogóval zárjuk ezt a korszakot. Szeretném megköszönni mindenkinek a Renault-nál az egész hétvégi remek szereplést: első két hely az időmérőn, majd pedig mindkét pilóta a dobogón. Ez mutatja a Renault-nál és a Red Bullnál dolgozó szakemberek versenyképességét és a partnerségünk erejét. Mindenki keményen dolgozott azért, hogy elérjük ezt a fantasztikus eredményt. Nagyszerű versenyt és nagyszerű napot zártunk.