DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

Vettel a kifütyüléséről és Hamiltonról

Sebastian Vettel elmondása szerint továbbra sem biztos benne, hogy miért fütyülte ki a közönség a Brit Nagydíjon, mindenesetre igazságtalannak érezte azt - a háromszor bajnok emellett Hamiltonról is beszélt.

Sebastian Vettel műszaki hiba miatti kiesését a silverstone-i közönség gúnyos reakcióval köszöntötte, s a futam utáni koncerten is meglehetősen ellenségesen fogadták a Red Bull versenyzőjét. Ez mindössze három héttel azután történt, hogy Vettelt Kanadában kifütyülték a pódiumon, ennek ellenére a német versenyző állítása szerint meglepődött az Angliában történteken.

"Nem értettem" - mondta a Daily Mailnek. "Nem tettem semmit, amivel kiválthattam ezt. A verseny utáni koncerten felmentem a színpadra, ahol ismét kifütyültek. Elővettem a kamerámat, és azt mondtam: "™Ha már kifütyültök, legalább csináljátok rendesen"™. Próbáltam viccet csinálni az esetből. De nem jó érzés, ha az emberek kifütyülnek. Természetesen, ha vezetem a Brit Nagydíjat, miközben ők egy brit versenyzőt akarnak az élen látni, azt nem szeretik, és ez rendben is van, de a kifütyülés nincs rendben, úgy gondolom. Ha egy elkezd fújolni, a többek csatlakoznak. Nem hiszem, hogy mindannyian maguktól akarták ezt tenni - egy láncreakció volt, szóval nem szabad túlságosan felháborodni rajta."



Vettel magabiztosan közelít a negyedik bajnoki címe felé, és sokan úgy vélik, Hamilton lehet a legközelebbi riválisa 2013-ban. A német elmondása szerint kapcsolata sokat fejlődött idén a Mercedes versenyzőjével, de az életmódjuk ettől még különböző marad:

"Mostanában nagyon jól kijövök Lewisszal. Más életstílusa van, ezt meg kell mondanom. Nem vagyok fent a Facebookon, nem vagyok fent a Twitteren. Én egy farmot választottam messze a várostól. Számára viszont a város és a partik felelnek meg. Nem ítélem el ezért. Azt hiszem, nekem az a fontos, hogy az legyek, aki vagyok. Abban a pillanatban, hogy megpróbálsz másvalaki lenni, visszaüt a dolog. Ha valaki, például Lewis, egy adott fajta életet szeret élni, az ő esetében a celebek világában, akkor számára ez a legpihentetőbb, bármily furcsán hangozzék is. Valószínűleg ezért tud a lehető legjobban teljesíteni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: