F1
2013. szeptember 5. csütörtök, 11:36
Monzába idei utolsó európai futamára készül a Formula-1 mezőnye, a hétvégét pedig talán a Ferrari várja a legnagyobb optimizmussal, hiszen a 2010-es győzelmük megismétlését tűzték ki célul.
Már hagyomány, hogy az Olasz Nagydíjat követően kezdi meg a mezőny a szezonvégi ázsiai körútját, de ezúttal még különlegesebb lesz ez a búcsú, hiszen az olaszországi szurkolók lesznek az utolsók, akik - legalábbis egy jó időre - utolsóként hallhatják majd verseny közben a V8-as motorok hangját az öreg Kontinensen. Jövőre ugyanis a szabályváltozások egyik fő elemeként már hathengeres turbófeltöltésű erőforrások fogják szórakoztatni - illetve egyesek szerint inkább elrettenteni - a közönséget.
Mint mindig, a Ferrari most is fokozott reményekkel vág neki a hétvégének, de az optimizmusra minden okuk meg is van, hiszen Fernando Alonso eddigi mindhárom fellépésekor dobogóra vezette az olaszok autóját Monzában, 2010-ben ráadásul győzni is tudott. A Ferrari esélyeit tovább növeli, hogy a Red Bullnak várhatóan a hosszú egyenesekkel tarkított pálya fekszik majd a legkevésbé.
"Ez fontos hétvége lesz az egész csapat számára. Tavaly nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy megismételjük a 2010-es győzelmet, ezért rendkívül motiváltan érkeztünk Monzába, ahol megpróbálunk örömöt csalni a szurkolóink arcára" - nyilatkozta a spanyol.

Csapattársa, Felipe Massa még csak egyetlen dobogót tud felmutatni az idei szezonban, ám az előző évben sokáig a harmadik helyen haladt Monzában, mielőtt át nem adta a pozíciót a bajnoki címért még harcban lévő Alonsónak.
"Noha brazil vagyok, de a családom Olaszországból származik, és az életünket is kicsit olaszosan éljük. Emellett az ország állampolgárának is mondhatom magam. Mindez csak még különlegesebbé teszi számomra ezt a hétvégét" - adott némi betekintést családi hátterébe Massa.