A korábbi előrejelzések péntekre és szombatra napos, meleg időt mondtak, míg vasárnapra esőt jósoltak. Előbbi mostanra se változott, a verseny napjára viszont 35%-os, azaz (egyelőre) viszonylag alacsony valószínűséggel komoly viharról szólnak a jelentések. Mindemellett az sem lényegtelen a hétvége szempontjából, hogy szerdára és csütörtökre is záporokat jeleznek a pálya környékén, azaz az aszfaltcsík sokat veszíthet tapadásából.
Ha valóban esni fog vasárnap, az nagyon komoly hatással lehet a versenyre és az erőviszonyokra. A várakozások szerint a Ferrari és a Mercedes némi előnnyel rendelkezik majd a roppant alacsony leszorítóerőt igénylő Monzában, és a Force Indiának is feküdhet a pálya - szárazon. Nedves körülmények közt viszont kiegyenlítődhetnek a viszonyok, ráadásul a safety car is bármikor beleszólhat a verseny kimenetelébe.

Ha valaki, akkor Sebastian Vettel biztosan nem bánná az esőt, hiszen a háromszoros világbajnok német versenyző még 2008-ban vizes körülmények közt tudott győzni Monzában egy Toro Rosso volánja mögött. Ez volt a csapat első és egyetlen F1-es győzelme, s ezzel Vettel lett a legfiatalabb pilóta, aki Formula-1-es nagydíjon győzni tudott - mindössze 21 esztendősen.