Jövőre radikális mértékben megváltozik a Formula-1 az új technikai szabályok és a V6-os turbómotorok érkezése miatt, Marko szerint azonban, bár a kihívás hatalmas, az ő felkészülésüket a legkisebb mértékben sem fogja hátráltatni az, hogy még harcolniuk kell a 2013-as bajnoki címek megszerzéséért.
"Ez a hatalmas technológiai változás nehéz helyzetet teremt egy olyan csapat számára, mint amilyenek mi vagyunk" - nyilatkozta Marko az osztrák Servus TV-nek.
A nagy csapatok egy része, mint a McLaren, ugyanis már feladta a 2013-as autó fejlesztését, hogy minden erőforrásával a 2014-es szezonra készüljön, a bajnoki címekért harcoló Red Bull azonban ezt a luxust nem engedheti meg magának. Marko szerint azonban a csapat zseniális technikai igazgatója, Adrian Newey nem csak, hogy képes lesz a két párhuzamos fejlesztési program koordinálására, de a 2014-es új technikai szabályokban is megtalálja majd a "kiskapukat". "Biztos vagyok benne, hogy jövőre is előállunk majd olyan megoldásokkal, amelyek nem konvencionális megoldások lesznek" - nyilatkozta Marko. "Adrian Newey irányítása alatt néhány mérnöki csapat már a 2014-es autón dolgozik. Az egyik dolog, amit az elmúlt években megtanultunk ugyanis az, hogy amikor fejlesztesz, akkor mindig tanulsz valamit, még akkor is, amikor a szabályok változnak."

A 2014-es szabályváltozások mellett a csapatokat a McLaren sportigazgatója, Sam Michael szerint az is újabb hatalmas kihívás elé állítaná, ha a Pirelli helyett, a pletykáknak megfelelően jövőre már a Michelin abroncsait kellene használniuk. Ez a váltás ugyanis az autók aerodinamikájára, a felfüggesztések geometriájára és beállításaira is komoly hatással lenne. "Mostanra az autónkat teljesen a Pirelli abroncsai köré terveztük" - nyilatkozta Michael. "Ha ez változni fog, mint minden az F1-ben, akkor nekünk kell alkalmazkodnunk, mert az F1-ben minden a változás menedzsmentről szól."
Marko: A küzdelem nem érinti a 2014-es felkészülésünket
https://formula.hu/f1/2013/09/04/marko-a-kuzdelem-nem-erinti-a-2014-es-felkeszulesunket 2013-09-04 10:00:00 2013-09-04 10:00:00
A Red Bull csapat szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a Red Bull a 2013-as bajnoki cím megszerzése mellett a következő szezonra is tökéletesen fel tud készülni.