DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

A Force India továbbra sem alkalmaz fizetős versenyzőt

A Formula-1 jelenlegi nehéz gazdasági helyzete mellett csak a legnagyobb csapatok tehetik meg biztonsággal, hogy olyan versenyzőkkel dolgoznak, akik nem rendelkeznek komoly szponzori háttérrel. Mellettük azonban a középmezőnybe tartozó Force India is ragaszkodik ezen politikához.
Miközben immár például a Sauber és a Williams is kénytelen anyagi megfontolásokat is figyelembe venni a versenyzőválasztáskor, a Force Indiával a mezőnybe 2008-ban megérkező Vijay Mallya állítása szerint eddig mindig a tehetség alapján választott pilótákat csapatába. Ennek ékes példájaként hozta fel az idei szezonkezdetet, amikor Jules Bianchi és Adrian Sutil teljesítményének hosszas kiértékelése után döntöttek a tapasztaltabb utóbbi versenyző visszafogadása mellett.  

"Nagyon rossz jel az egy csapat számára, ha fizetős versenyzőt választ. Én mindig konzultálok a mérnökeimmel és a technikai igazgatóval a pilóták kiválasztásáról, és így volt ez idén is, amikor két jelölt közül végül Adrian Sutil mellett döntöttünk. Ez főként amiatt volt, mert a csapat kulcsfontosságú technikai szakemberei őt javasolták" - nyilatkozta az indiai csapatfőnök.

"Nem akarom az autó fejlesztésére fordított kemény munkájuk egy részét tönkretenni azzal, hogy nem az elérhető legjobb versenyzőt ültetem az autóba. Sohasem alkalmaztam fizetős pilótákat, mindig a képességeik alapján választottam, és ez politika mellett továbbra is kitartok."



A Force India emellett híres arról, hogy a szigorú tesztkorlátozások mellett is gyakran ad gyakorlási lehetőséget harmadik számú versenyzőinek a futamhétvégék péntekjein. Egy-egy ilyen évet követően léptették elő versenyzővé Paul di Restát és Nico Hülkenberget is, a napokban pedig bejelentették, hogy a GP2 bajnoki címéért harcoló James Calado is ugyanilyen tesztpilótai szerepkörbe lép, és már Monzában kipróbálhatja magát az első edzésen.

A fiatal brit a silverstone-i teszten már bizonyíthatott a csapat autójában, és ezt követően döntöttek a leigazolása mellett.

"James Calado mély benyomást tett ránk. Egyenesfutási teszteken kívül első alkalommal ült az autóban, és remek munkát végzett. Végig ő volt az első számú jelölt a listámon erre a posztra" - ismerte el Mallya.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: