DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

Webber sportautós kalandja

A Red Bull kényszerű másodhegedűsének hosszútávú Porsche szerződése eddig az év egyik szenzációja. Az Autosport munkatársai megkérdezték a leginkább illetékeseket arról, mire számíthat Mark Webber és mennyi esélye lesz a sikerre a váltást követően.

Minden amellett szól, hogy Mark Webber versenyzői karrierje egy csodás új szakaszhoz érkezett. Hosszútávú szerződést írt alá a Porsche istállóval, de a puszta hírnél sokkal érdekesebbek a háttérgondolatok, amelyek erre a döntésre késztették. Az egyik legfontosabb, hogy belátta, ideje elhagyni a Forma-1-et.

Mert jelen állapot szerint Webber nem úgy fog odaállni a jövő évi Endurance Világbajnokság első futamának rajtjához, mint egy frusztrált ex-F1-es pilóta, akinek még bizonyítania kéne. Egyértelmű, hogy tisztában van a változás mértékével, hiszen két évet versenyzett már az AMG Mercedes csapattal 1998-99-ben, még az F1 előtt. Tudja, hogy az én-én-én attitűdöt maga mögött kell hagynia, pedig az utóbbi években ezt kellett megszokni a száguldó cirkusz forgatagában, ahol az erősebb marad életben és a gyengeség legkisebb jelére a süllyesztő mélyére száműznek. A döntés időzítése alatt valószínűleg még F1-es karrierje lebegett a szeme előtt, de tisztában volt azzal is, hogy a WEC sorozat és a Le Mans-i 24 órás verseny kihívása az, ahol mindenki helyt akar állni. Jó hozzáállással nekivágni egy sportautós kalandnak már félig telt poharat jelent minden pilótának, aki elhagyja az F1-et. Egy kis ausztrál mentalitással Webbernek semmilyen gondot nem jelenthet Le Mans, vagy egyéb versenyhelyszínek.



Alex Wurz
Kétszeres Le Mans-i 24 órás verseny győztes és 69 F1-es nagydíj résztvevő
"

Ha Mark új kihívásra vágyik, a sportautós világ megfelelő lesz számára. Annyi dolga lesz, hogy gyors legyen. Mindössze 5 százalék politika és 95 százalék versenyzés várja. Ez nagyon frissítő módon hathat majd rá. A potenciál megvan benne, hogy csúcspilóta legyen ott is. Természetesen át kell mennie egy tanulási fázison, de ezen gyorsan túl lesz, ráadásul már korábban is versenyzett sportautóban. Szerintem egy verseny és ott is lesz Webber a helyén. Nehézségek abból fakadhatnak, hogy beilleszkedjen és megtalálja a hangot másokkal. Van, amit fel kell majd adnia ezért, de ő tudja, hogy ilyenkor nem az egyén, hanem a csapat az első. Az ő személyiségével nem lesz gondja, ebben biztos vagyok." 

Gerhard Ungar
Az AMG Mercedes csapat technikai igazgatója volt 1998-ban és 99-ben, mikor Webber Le Mans-ban versenyzett, az FIA GT sorozatban

"Nagyon fontos, hogy igazi csapatjátékosok vezessenek nálad. Amikor ő nálunk szerepelt, biztos vagyok benne, hogy már az F1 járt a fejében, mégis teljesen magáévá tette a programunkat és alkalmazkodott. Abszolút helyénvaló hozzáállást tanúsított. összeraktuk Bernd Schneiderrel 1998-ban. Nagyszerű munkát végzett, amiért 1999-ben elsőszámú pilótává léptettük elő. Sokan vezetett nálunk a két év alatt, de azt nem lehet megjósolni, ebből mennyit tud majd hasznosítani jövőre, hiszen már tíz év telt el azóta."

Folytatás az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: