A portugál versenyző, aki GP3-as és WSR-es produkciója alapján a Toro Rosso felszabaduló ülésének egyik esélyévé vált, a twitteren gratulált Ricciardónak, s egyúttal hangsúlyozta a Red Bull pilótanevelő programjának fontosságát: "Remek hír, hogy Daniel a Red Bull Racinghez került! Boldog vagyok, hogy részese lehetnek a Red Bull Junior csapatnak, és hogy láthatom, hogy működik! #happyman"
Ricciardo távozásával a Toro Rossónak új versenyző után kell néznie, és da Costa, aki Silverstone-ban a Red Bullt is tesztelhette, annak ellenére lehet elsőszámú jelölt, hogy az idei évben a WSR-ben finoman szólva sem hozza az eredményeket. Míg a McLaren neveltjei, Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne vezetik a tabellát, da Costa csak az ötödik helyen szerénykedik, a bajnoki cím pedig elérhetetlen távolságban van. Ennek ellenére ő a legígéretesebb fiatal Red Bull-növendék jelenleg, így a pletykák arról szólnak, hogy ő lehet Vergne partnere 2014-ben.

Rajta kívül a GP2 éllovasa, a brazil Felipe Nasr lehet még esélyes, akinek menedzsere, Steve Robertson Christian Hornerrel tárgyalt az elmúlt időszakban - igaz, a feltételezések szerint az egyeztetések témája Kimi Raikkönen esetleges Red Bull-szerződése volt.