1. Eddig 31 különböző országban és 6 kontinensen versenyeztünk a Formula-1-ben. Melbourne a legdélebbi pont, ahol valaha rajthoz álltunk az Ausztrál Nagydíjak során, míg a legészakabbi Anderstorp, ahol a Svéd Nagydíjat rendezték.
2. A McLarennél legrégebb óta dolgozó alkalmazott Ray "™Tex"™ Rowe, aki még 1963-ban csatlakozott a Bruce McLaren Ltd-hez. Tex heti három napot még ma is dolgozik egy váltókkal foglalkozó üzletben. A csapat ma 6 olyan taggal dicsekedhet, akik még az 1970-es években csatlakoztak hozzánk, és több mint 30 olyannal, akik a "™80-as évek óta vannak velünk.
3. Mielőtt bármilyen építési munka megkezdődhetett volna a McLaren Technology Centre (MTC) területén, nagy erőfeszítéseket kellett tennünk annak érdekében, hogy eltávolítsuk a viperákat a környékről. Kerítéssel körbevettünk egy nagyjából egy négyzetkilométeres területet, és vashálót terítettünk a földre, hogy felmelegítsük a talajt és a felszínre csalogassuk őket.
4. A látogatóink szinte mindig megkérdezik, hogy milyen mély az MTC mellett található tó. A maximális mélysége majdnem három méter, és összesen több mint 50 000 m3 vizet tartalmaz.
5. Évente autónként nagyjából 1 000 liter krómfestéket használunk fel. Emellett 48 logót kell felhelyeznünk az autókra, amelyeket rendszeresen cserélünk, így évente egy autóra nagyjából 2 000 matricát ragasztunk fel. A legnehezebb az oldalszekrényeken található Vodafone feliratok előállítása és felragasztása, hiszen eltorzítva kell őket elkészíteni, majd pedig pontosan a helyükre illeszteni, hogy a valós formájukban látszódjanak.
6. Néhány fontos 50-es a McLaren történetében: Az 50. győzelmünk helyszíne - Monaco, 1986 (Alain Prost), 50. leggyorsabb körünk - Phoenix, 1989 (Ayrton Senna), és 50. pole pozíciónk - Spa, 1989 (Ayrton Senna, ki más?).
7. Az MTC építésekor 5 000 tonna acélt használtunk fel, az épületen pedig 43 000 m3-nyi üveg található. Az MTC területén kilenc darab Boeing 747 Jumbo is elférne.
8. A fűnyíróval nagyjából 32 kilométer utat kell megtenni, ha egy alkalommal le szeretnénk nyírni a füvet a McLaren Technology Centre területén. Ezt május és szeptember között hetente legalább kétszer megtesszük, ami azt jelenti, hogy az MTC 2004-es megnyitása óta 14860 kilométer utat tettek meg a fűnyíróink!
9. A legtovább velünk versenyző pilóta David Coulthard volt, aki 1996 és 2004 között 150 nagydíjon állt rajthoz a McLaren-Mercedes színeiben.
10. Az első általunk készített F1-es karosszéria az 1965-ös M2A/1 volt. Azóta több mint 250 versenyautót építettünk. Az 50. volt az 1979-es M29/3, a 100. az 1990-es MP4/5B, a 200. a 2002-es MP4-17-2, a 250. pedig a 2009-es MP4-24-5. A jelenlegi autónkból, az MP4-28-ből négy darab áll rendelkezésünkre, amelyek sorrendben a 263-266. munkáink.

11. Jelenleg a tesztkorlátozások miatt már nem építünk annyi példányt az egyes modellekből, mint korábban. 2004-ben összesen kilenc MP4-19-et és 19B-t alkottunk meg, 1995-ben pedig 11 darab MP4/10-et és 10B-t. A legtöbb egy évben készített példány ugyanabból a karosszériából 11 volt, az 1991-es MP4/6 esetében.
12. 1993-ban építettük meg az első utcai autónkat, a McLaren F1-et. Ebből mindössze 66 darab készült. 391 km/órás csúcssebességével még ma is ez tekinthető a leggyorsabb szívómotoros autónak. 1995-ben gyári és privát közös erőfeszítéseknek köszönhetően a versenypályára is eljutottunk vele. Első próbálkozásra nyertünk Le Mans-ban, ráadásul a 3., a 4. és az 5. hely is a miénk lett.
13. Ãm ennél jóval régebbre nyúlik vissza a McLaren és az utcai autók kapcsolata. 1969-ben Bruce megálmodta az M6GT-t, amely a közutakra tervezett versenyautó volt, zárt pilótafülkével. A McLaren, azaz maga Bruce csak egyetlen modellt épített, majd később egy másik konstruktőr, a Trojan előállt még két példánnyal.
14. Ayrton Senna szerezte a legtöbb győzelmet a McLaren színeiben, szám szerint 35-öt. Őt követi Alain Prost (30), Lewis Hamilton (21), Mika Häkkinen (20) és David Coulthard (12). Jenson Button eddig nyolc győzelmet jegyez a McLarennel, ugyanannyit, mint Niki Lauda.
15. Az M23 kódjelű autónk rendelkezik a legtöbb győzelemmel, hiszen 16-szor futott be az első helyen 1973 és 1977 között. A második legsikeresebb karosszériánk az 1988-as MP4/4, 15 győzelemmel. A dobogó harmadik fokára e tekintetben az MP4/2 állhat, az 1984-ben begyűjtött 12 diadallal.
16. Az F1 mellett a McLaren a CanAm sorozatban is szerzett győzelmeket, összesen 43-at. Ez a sorozat amiatt is emlékezetes marad számunkra, mert Bruce életét követelte. 1970 nyarán egy M8D-t tesztelt Goodwoodban, amikor halálos balesetet szenvedett.
17. Az első pole-ból aratott győzelmünk Emerson Fittipladi nevéhez fűződik az 1974-es Brazil Nagydíjon. Azóta még 72 alkalommal sikerült ezt elérnünk, legutóbb a tavalyi Olasz Nagydíjon.
18. John Watson elmondhatja magáról, hogy 1983-ban Long Beach-en a legrosszabb rajthelyről sikerült nyernie a McLarennel. John a 22. helyre kvalifikált, de végül első helyen ért célba. A csapattársa, Niki Lauda jött be mögötte a második helyen, miután mögüle, a 23. helyről rajtolt!
19. A legfurcsább versenyautóink valószínűleg az MP4/T5 és az MP4-98T voltak. A T5 egy kis narancssárga autó volt, amit Chris Goodwood használt Goodwoodban 2002-ben. A 98T pedig egy kétüléses autó volt, amely 1998-ban töltötte aktív szolgálatát. Mindkettőből csak egyetlen modell készült.
20. A McLaren Technology Centre naponta körülbelül 185 látogatót fogad. Amióta maga a Királynő hivatalosan is megnyitotta az épületet 2004 májusában, nagyjából 428 460 látogatás történt.

21. A 2011-es Monacói Nagydíj során egy újabb fontos mérföldkövet értünk el, amikor 10 000. Formula-1-es versenykörünket tettük meg az élen. Jenson Button nevéhez fűződik ez a történelmi fontosságú tett, mégpedig a 78 körös futam a 17. körében. Emellett további 15 körben állt még ő az élen azon a versenyen.
22. Amikor a Bruce McLaren Motor Racing megalakult 1963. szeptember 2-án, a Billy J Kramer and The Dakotas együttes Bad To Me című száma vezette a slágerlistát az Egyesült Királyságban, míg az elsőszámú album azon a napon a The Beatles Please Please Me lemeze volt.
23. Az első McLaren-pilóta, aki egy futamon megszerezte a győzelmet, a pole-t és a leggyorsabb kört is, James Hunt volt az 1976-os USA Nagydíjon.
24. Nem csak a pályán állítunk fel rekordokat. A McLaren rendelkezik mindenidők leghosszabb partneri kapcsolatával a sportok világában. A Hugo Boss-szal való együttműködésünk ugyanis 32 évvel ezelőtt, 1981-ben kezdődött. Mi voltunk az első csapat, akik az ő segítségükkel meghonosították a csapatruházat fogalmát, amit a pályán viseltek a munkatársaink.
25. 1981-ben történelmet írtunk, amikor az MP4/1-es modell révén először versenyeztünk szénszálból készült karosszériával. Ez ma már egy mindenki által használt eljárás. Az új dizájn akkoriban új szintre emelte a szerkezeti merevséget és a pilóták védelmét, és alapvetően változtatta meg az F1-es autók tervezésének folyamatát.
26. Az MTC több mint 1 000 kilométer kábelt és 40 kilométer hosszúságú vízvezetéket tartalmaz. A légkondicionáló rendszeren keresztül óránként nagyjából egymillió köbméter levegő áramlik át.
27. A McLaren első Formula-1-es autóját, az 1966-os M2B-t eredetileg egy 3 literes, V8-as Ford motor működtette. Az autó 321 lóerő leadására volt képes, és 535 kilogrammot nyomott. összehasonlításként a legutóbbi bajnokságot nyerő autónk, az MP4-23 több mint kétszer ennyi, 765 lóerős volt, és emellett csak 65 kilogrammal volt nehezebb.
28. Nyolc alkalommal sikerült megnyernünk egyszerre az egyéni és a konstruktőri címet is (1974, 1984, 1985, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998). Ebbe beletartozik minden idők legdominánsabb évada is, az 1988-as, amikor Ayrton Senna és Alain Prost a 16-ból 15 versenyt megnyert. A csapat abban az évben 199 pontot gyűjtött, ugyanannyit, mint a tabellán mögöttünk álló nyolc csapat együttvéve.
29. Már eddig ebben a szezonban is 75 000 kilométert utaztunk a különböző versenyhelyszínek között. Ez majdnem kétszerese a Föld kerületének.
30. Nem is kérdés, hogy a McLaren legtöbb pole-t gyűjtő versenyzője Ayrton Senna. összesen 46-szor állt velünk az első rajthelyen, 20-szal többször, mint az e tekintetben a második helyen osztozó Mika Häkkinen és Lewis Hamilton.

31. A McLaren Applied Technologies az Egyesült Királyság öt sportcsapatát segítette a tavalyi londoni nyári olimpián. összesen 30 érmet, köztük 15 aranyat nyertek. A McLaren olyan technológiákat fejlesztett ki és alkalmazott, amelyek pontosan mérni tudták az atléták sebességét, pozícióját és teljesítményét.
32. A McLaren minden versenyen 6,5 milliárd adatot gyűjt a két autó segítségével.
33. A McLaren Automotive legújabb modellje a lenyűgöző P1-es. 903 lóerős, 0-ról 100-ra 2,7 másodperc alatt gyorsul, csúcssebessége pedig 350 km/óra. Az elektromotorok közül a legjobb erő/tömeg aránnyal rendelkezik a világon. Mindössze 375 példány készül majd el belőle. Egy igazi gyűjtői darab!
34. Az 1966-os szezon során összesen 4 alkalmazott segítette Bruce munkáját. Ezzel szemben az idei évben a McLaren nagyjából 50 személyt küld a versenyekre. Ebbe beletartoznak a versenyzők, mérnökök, szerelők, a kisegítő-személyzet, a marketingszemélyzet és a vendéglátók.
35. Egy szezon alatt nagyjából 20 000, a Hugo Boss által készített terméket használ el a pályákra utazó személyzet. Ebbe beletartozik az utazásoknál viselt öltözet és három különféle stílusú bőrönd is. Körülbelül 5 090 férfi és női felsőre és 3 660 nadrágra van szükség.
36. A wokingi gyárainkban dolgozók 14 128 ruházati felszerelést használnak el. Minden személy rendelkezésére bocsátunk egy pulóvert, öt pólót és öt nadrágot. Mindenki egyedi, névvel ellátott termékekben részesül.
37. A rajongóink között néhány híresség is megtalálható szerte a világon. Közöttük van Gordon Ramsey és James Martin mesterszakács, az angol színész és komikus Rowan Atkinson, valamint a hatszoros olimpiai bajnok kerékpározó Sir Chris Hoy.
38. Az alkalmazotti éttermünkben naponta átlagosan 250 tojást és 77 liter tejet használunk fel. Versenycsapat vagyunk, nekünk is szükségünk van üzemanyagra!
39. 2007 és 2011 között a McLaren Csoport egy főre jutó szén-dioxid kibocsátása 18,4 százalékkal csökkent. Ugyanezen időszak alatt az újrahasznosított hulladékaink aránya 46%-ról 66%-ra emelkedett.
40. A McLaren az Indy 500-on is versenyzett már. Peter Revson és Carl Williams voltak az első versenyzőink 1970-ben az M15-ös volánjánál, az utolsó ottani autónk pedig az 1978-as M24B volt. összesen háromszor nyertük meg a versenyt, köszönhetően Mark Donohue-nak az M16B-ben és Johnny Rutherford további két sikerének. Az egyiket az M16C/D-ben, a másikat pedig az M16E-ben szerezte.

41. Járműveink sokaságába beletartozik hét teherautó is, amelyek a versenyfelszerelést szállítják, és további 15, amelyek a motorhome elemeit cipelik. Egy év alatt minden kamionunk 20 000 kilométert tesz meg.
42. A gyárunk hátuljában található a 145 méter hosszú szélcsatorna. A csapat ezt arra használja, hogy aerodinamikai elemeket és beállításokat teszteljen. A szélcsatorna 400 tonna acélból készült, és egy négy méter széles ventillátort tartalmaz, amely percenkét 600-as fordulatszámmal működik.
43. A csapat motorhome-ját öt 12 órás váltásban építi fel 20 ember. 500 különféle elemet kell beépíteni, köztük az asztalokat, székeket, belső falakat, TV-ket. Az épület szétszedése két teljes napot vesz igénybe, és onnan rendszerint azonnal a következő versenyhelyszínre utazik a felszerelés.
44. Az emberek gyakran kérdezik, hogy milyen felszerelést szállítunk a versenyekre. A válasz két teljes autó, egy tartalék karosszéria, négy-öt motorborítás, öt első és hátsó vezetőszárny, öt padlólemez, öt váltó minden tartozékával együtt, 12 tárhely az autó alkatrészeinek, 6 további állvány a felszereléseknek, 80 első és 80 hátsó kerék, egy időmérő pult, valamint a garázs burkolata és tartozékai.
45. Az MTC-ben a McLaren 25 legendás autója és 632 trófeája van kiállítva. Ebből 476 az F1-es dobogós helyekért járó díj, a többi pedig az IndyCarból, a CanAm-ből és pályán kívüli tevékenységeinkből származik.
46. A McLaren Production Centre ugyanolyan lenyűgöző létesítmény, mint az MTC. Ha az ott felhasznált 218 000 kerámialapot egymás mellé fektetnénk, Londontól Readingig elérnének. Ha pedig az összes ott felhasznált acéloszlopot egymásra állítanánk, 895 méter magasságig érnének fel, amely majdnem háromszor magasabb lenne, mint az Eiffel Torony.
47. 2011 decemberében a McLaren hivatalosan is a Formula-1 első szénsemleges csapata lett, 2013 márciusában pedig az FIA Institute Környezetvédelmi Díját is átvehettük.
48. A McLaren legerősebb Formula-1-es autója a 2005-ös MP4-20A, amely 920 lóerő leadására volt képes, tízzel többre, mint a 2004-es MP4-19B. Ez majdnem négyszer nagyobb erő, mint amit az első F1-es autónk, a McLaren M2B tudott, a maga 260 lóerőjével. Több mint 3 600 órán át dolgoztunk rajta a szélcsatornában.
49. Az animációs sorozatunk, a Tooned egyes részeinek hangfelvétele egy-két órán át tart Jensonnal és Chevóval. Eleinte rendszerint több időt vesz igénybe, de ahogy haladunk előre az évadban, egyre gyorsabbak vagyunk. Ãtlagosan 10 héten át dolgozunk egy részen.
50. Ebben az évben Jenson és Checo összesen 37 napot tölt el a szimulátorban, mialatt próbálnak hozzászokni a pályákhoz és a kanyarokban rájuk ható G-erőkhöz.