A német pilóta 2010-ben a Williamsnél dolgozott, majd az év végén elveszítette állását és egy évet a Force Indiánál tartalékpilótai állásban töltött.
Miután tavaly versenyzői ülést kapott Paul di Resta mellett, Hülkenberg a szezon első felében stabil teljesítményt nyújtott, majd a nyári szünet után kimagasló eredményeket ért el.
Annak ellenére, hogy az idei évre átszerződött a Sauberhez, úgy érzi, egy teljes szezonnal a háta mögött lehetősége van javulni, még akkor is, ha egy új csapatot kell megismernie.
"Mindig tanulsz, mivel új körülmények állnak elő, új gumik, új szabályok lesznek. Ez a harmadik évem. 2012-ben egy év kihagyás után tértem vissza, de most sima átmenet volt 2013-ra. Biztosan mondhatom, hogy egyre többször tudom kihozni a maximumot magamból és az autóból."

Hülkenberg az idei évben csak hét pontot szerzett, míg sauberes csapattársa, Esteban Gutierrez egyet sem. Habár nem sikerült kimagasló eredményeket elérnie, úgy gondolja, hogy teljesítménye kiegyensúlyozottan jó.
"Malajzia jól sikerült, ez volt az első verseny, mert a melbourne-i futamot olajfolyás miatt ki kellett hagyjam. Voltak még jó eredmények, de amikor nem szerzel pontot, akkor az eredmények nem tűnnek megfelelőnek. A kiegyensúlyozottság egészen jó. Nincs kiemelkedő pontszerzés, a legjobb eredmény a nyolcadik hely, de mindegyik eredmény egészen jó."