Monisha, hogyan sikerült megkötni az üzletet?
Ez egy nagyon összetett szerződés. A részletes tárgyalások tavasszal kezdődtek.
Ki tárgyalt, kinek volt szerepe a szerződés megkötésében?
Egymással tárgyaltunk, de nem akarok a részletekbe menni.
Értem. A tárgyalások a kezdetektől fogva problémamentesek voltak?
Érdekes és nehéz tárgyalás volt. Már a kezdetektől fogva az volt a cél, hogy egy széleskörű műszaki együttműködést kössünk Oroszország legnagyobb vállalataival. A nehézségek ellenére sikerült gyorsan továbblépni. Ez a partnerkapcsolat komoly kihívás és egyben büszkeség is számunkra.

Május közepén úgy nyilatkozott, hamarosan megegyezés születik. Mi húzódott el eddig?
Sokkal több időbe telt a szerződés megkötése, mint vártuk, mivel ez egy összetett szerződés és a közös munka nagy együttműködést kívánt.
Ez a partnerkapcsolat három komoly orosz vállalatot érint, kapnak ők vezető szerepet a csapatnál?
Nem. A csapat menedzsmentje és a központja változatlan marad. Ebből a szempontból semmi nem változik. Az együttműködés műszaki kapcsolat. Az Institute of Aviation Technologies esetében például a legjobb orosz tudósokat segítjük majd. Az együttműködés második célja, hogy felkészítsük Szergej Sirotkint a Formula-1-re. Ő 17 éves, de mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban felkészítsük őt és a jövő évben a Saubernél bemutatkozhasson.
A csapat pilótája lesz a jövő évben?
Erre készítjük fel.
Amennyiben sikerül 18 évesen bemutatkoznia a Formula-1-ben, megdönthet néhány rekordot.
Az a fontos, hogy jól felkészüljön. Nem foglalkozunk az életkorhoz kapcsolódó rekordokkal.
A Sauber híres arról, hogy jól ki tudja nevelni a fiatal pilótákat. Elég csak visszaemlékezni Kimire és Felipére. Szergej segítésével ez a hagyomány folytatódhat?
Igen.
A csapat résztulajdonosai változatlanok maradtak, kereskedelmi és műszaki partnerkapcsolatról beszélhetünk?
Igen. A vállalat nem került eladásra. Egy hosszú távú partnerkapcsolat elején állunk.
Nehéz megmondani, mit lehet várni a jövőtől, de most a Saubert továbbra is azok a tulajdonosok irányítják, mint az elmúlt évben?
Igen.
Oroszországból érkeznek a csapathoz dolgozók, vagy néhány specialista?
Ahogyan a sajtóközleményben olvasható volt, a kapcsolat részleteit később hozzuk nyilvánosságra. A Sauber hosszú távú kapcsolatot épített ki a Petronasszal, így hasonló a célunk ezzel az együttműködéssel is.
A szerződéseket aláírták már?
Igen. A partnereinkkel megegyeztünk, hamarosan minden részletet nyilvánosságra hozunk.
Milyen színe lesz az autóknak?
Ezt az információt túl korai lenne közölni.
Mi a véleménye a kritikákról, melyet a csapat az elmúlt néhány hétben kapott?
Gyakran nem a valóságot tükrözték és az a véleményünk, hogy az újságírók manipulálták a szurkolókat. Jól állunk és bízunk benne, így is marad. Számunkra ez a fontos.