Miután sok szó esett a gumik gyors elkopásáról, a gumigyártó a Spanyol Nagydíj után változtatni szeretett volna keverékein, de ezt a Ferrari, Force India és a Lotus megakadályozta.
A három csapat jól bánt az idei abroncsokkal és véleményük szerint bármilyen változtatás negatívan befolyásolta volna versenyképességüket.
Azonban a Brit Nagydíjon sok probléma volt a gumikkal és ekkor már minden csapat elfogadta, biztonsági szempontból változtatni kell a gumikon.
Whitmarsh szerint a Pirellinek már sokkal korábban lépnie kellett volna és nem a csapatokra hallgatni.
"Amikor hibázol és természetesen az évek során ezt többször megtettük, ahogyan most is, akkor azt mindig nehéz bevallani" - közölte Martin Whitmrash. "Mindig aggasztó, hogy a média mihez kezd vele. De az egyértelmű volt, hogy a gumikkal probléma van. Mindig idegenkedtek ezt bevallani - és a csapatok mindig saját érdeküket tartják szem előtt. Ahogyan a Pirellinek néhány héttel Silverstone előtt mondtam: Nem szabad a csapatokra hallgatni ebben a témában. Ti vagytok a gumiszakértők; a ti felelősségetek, hogy biztonságos abroncsokat adjatok nekünk. Jó döntést kell hoznotok. A Pirelli a csapatok össztűzébe került, különösen azok emelték fel a hangjukat, akik nem akartak változtatást."

A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery is egyetért Whitmarsh véleményével.
"Azt hiszem néha mi is olyanok vagyunk, mint a jó állampolgárok, próbálunk mindent jól csinálni és mindig amikor teszünk valamit, problémás helyzetbe kerülünk. Csak a munkánkat szeretnénk végezni; nem érdekünk, hogy bárkit is segítsünk."