Az idei szezonból még csak kilenc verseny telt el, ám a Formula-1-es pilótakeringő már megkezdődött. Pastor Maldonadót már összehozták a Lotusszal, míg Kimi Räikkönen az első számú esélyesek között van a Red Bullnál Mark Webber helyére. Mivel sokan abban bíznak, hogy a finn pilóta átszerződik, az enstone-i csapatnál üresedés lehet és erre a helyre a sauberes Nico Hülkenberget is esélyesnek tartják.
A Német Nagydíj hétvégéjén derült ki, hogy a Sauber komoly pénzügyi nehézségekkel küzd és nem tud fizetni szállítóinak. A svájci csapat cáfolta, hogy nem fizettek volna május óta Nico Hülkenbergnek, azonban a pletykák szerint a német pilóta az év végén távozik a Saubertől. Ezt követően hozták össze az emmerichi születésű pilótát a Lotusszal.

A pletykák hamarosan valósággá váltak, amikor Eric Boullier megerősítette, kapcsolatba léptek a német pilótával. Először azt gondolták, hogy Kimi Räikkönen helyére keresnek versenyzőt a Lotusnál, ám később kiderült, Romain Grosjean helye sincs biztonságban és még az is elképzelhető, Hülkenberg a finn pilóta csapattársa lesz.
Ãm valóságalapja inkább annak lehet, hogy Räikkönen távozik és Hülkenberg a finn pilóta helyét veszi át. Azonban az nem zárható ki teljesen, hogy a Lotus 2014-ben egy teljesen új pilótafelállással kezdi az évet, Nico Hükenberg csapattársa a Lotus jelenlegi tesztpilótája, a GP2 korábbi bajnoka, Davide Valsecchi lehet. Miután Romain Grosjean továbbra is gyenge teljesítményt nyújt, a Lotus tulajdonosa, Gerard Lopez kijelentette, a francia jövője csapatánál még nem biztos.
Azonban a szezon végéig Nico Hülkenberg előtt még több lehetőség nyílhat. Miután tavaly egy év kihagyás után visszatért a Force Indiával, a német pilótát már többször összehozták a Ferrarival. A Scuderia körül ismét nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy Felipe Massa maradhat-e Fernando Alonso csapattársa. A brazil pilóta csalódást okozott az elmúlt években, hiszen nem tudta Fernando Alonso szintjét megütni, ezért érthetően a Ferrari lehetséges utód után kutakodik.
Amikor 2012 végén Nico Hülkenberg aláírt a Sauberhez, sokak úgy gondolták, a svájci csapat csak ugródeszkát jelent a Ferrarihoz. A Sauber jelenleg Ferrari motorokat használ és így a német pilótának még jobb esélye van arra, hogy a Scuderiánál folytassa.

"Nem tudom - kérdezzék őket" - mondta el májusban Nico Hülkenberg arra a kérdésre, a Ferrarinál folytatja-e pályafutását. "Még nagyon a szezon elején járunk, de szeretnék futamokat nyerni és egy napon világbajnok lenni. Ezt egy nagy csapatnál lehet elérni. A jövő nyitott és mindent meg kell tenni azzal az autóval, amellyel a hétvégéken dolgozol."
Habár a Red Bull esélyeseinek számát három főre szűkítette, Kimi Räikkönent, Daniel Ricciardót és Jean-Eric Vergne-t emlegetik, kétségtelen, hogy Helmut Marko leszerződtetné Nico Hülkenberget is, ha lehetősége lenne rá. Mielőtt a német pilóta a Formula-1-be került nagy esély volt rá, hogy a Red Bull Fiatal Pilótaprogramjához csatlakozik, amelyen keresztül Sebastian Vettel is a Formula-1-be került. Azonban a 25 éves pilóta a Dekrával kötött szerződést és ez megakadályozta azt, hogy a Red Bull szárnyai alá vegye őt.
A Red Bull számára egy német pilótapáros izgalmas lenne, hiszen Nico Hülkenberg valószínűleg nem törné meg Sebastian Vettel dominanciáját a Milton Keynes-i csapatnál. Azonban a Red Bull elsődleges célja, hogy a Toro Rosso pilótáit helyezze előtérbe, vagy megszerezze Kimi Räikkönent. Ezért szinte kizárható, hogy Nico Hülkenberg a Red Bullhoz kerül.
Ãgy csak a Ferrari és a Lotus marad lehetséges választásként a német pilóta előtt, aki egyértelműen szeretne előrébb lépni a ranglétrán, nem pedig egy olyan kitérőt tenni, mint amilyen a Force India-Sauber váltás volt. Amennyiben Hülkenberg a Ferrarihoz kerül, minden bizonnyal Felipe Massa helyét foglalhatja el, a Lotusnál több a lehetőség és egy valódi tárgyalássorozattal komolyan megindulhat a pilótakeringő.