Mark Webber versenyzői üléséért Kimi Raikkönen mellett a Toro Rosso pilótapárosa Ricciardo és Vergne van versenyben. Vergne monacói és kanadai tündöklését követően pedig Silverstone-ban és a Nürburgringen ismét Ricciardo volt az erősebb, ahol az ausztrál pilóta két top 10-es időmérő edzés eredményt és egy 8. helyezést tudott felmutatni Vergne két Q2-es időmérőjével és két kiesésével szemben.
"A Red Bullal kapcsolatos hírek előtt két gyenge futamon volt (Monaco és Kanada)" - nyilatkozta Ricciardo. "De már három hét telt el Montreal óta, így volt időm egy pár dolgot átgondolni és a fiúkkal együtt kipróbálni, így megérteni azt, hogy hogyan is léphetnék előre. De az is komoly erőt adott a számomra, hogy Jean-Eric két igazán erős versenye megmutatta, hogy az autóban van potenciál."

Ricciardo szerint pedig a pályán mutatott eredményei mögött elsősorban a jobb felkészülés húzódik meg. "Szeretek gondolkodni, és a cockpiten kívül mindig keményen dolgozom, talán most még keményebben is. Ez az én igazi motivációm, míg a Red Bullal kapcsolatos dolog csak hab a tortán!"