A futam
"¢ Sebastian Vettel a 30. futamgyőzelmét szerezte meg a Nürburgringen, de ezzel több új érdekes rekordot is felírhatott a statisztikájába. Ez volt az első győzelme a Német Nagydíjon, valamit július hónapban is először tudott nyerni, sőt 2011 szeptembere óta most nyert ismét az öreg kontinensen, a győzelem révén pedig már az 52. dobogós eredményénél tart és beérte Lewis Hamiltont a dobogós helyezések tekintetében, amivel feljött az örökranglista 11. helyére. Következő áldozata így a pályafutása alatt 54 dobogós helyezést gyűjtő Niki Lauda lesz. Vettel németországi győzelme egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi versenypályák közül már csak Austinban és a Hungaroringen nyeretlen még.

"¢ Kimi Raikkönen az Ausztrál Nagydíjon szerzett győzelme óta már a 4. dobogós eredményének örülhetett Németországban az idei szezonban, ebből kétszer (Bahrein, Németország) Vettel, míg kétszer (Kína, Spanyolország) Alonso mögött végzett a 2. helyen.
"¢ A Lotus és előző inkarnációja, a Renault 2006 óta végzett ismét dobogón a Német Nagydíjon, akkor Alonso szerzett a csapatnak egy 2. helyet. A Német Nagydíjat megelőzően egyébként Bahreinben is azonos sorrendben állhattak fel a dobogóra a Red Bull és a Lotus pilótái.
"¢ Romain Grosjean négy futam után szerzett ismét pontot, ez egyébként a leghosszabb pontszerzés nélküli sorozata volt a 2012-es szezon elején történt visszatérését követően. Az idei szezonban egyébként ő volt a 13. pilóta, aki vezethetett egy nagydíjon, érdekességképpen tavaly az egész szezonban összesen volt 13 pilóta, aki legalább egy körön keresztül vezetett egy nagydíjat.
"¢ Fernando Alonso karrierje 20. leggyorsabb körét szerezte meg a Német Nagydíjon, ehhez azonban hosszú út vezetett, hiszen legutóbb 38 futammal ezelőtt, a 2011-es Brit Nagydíjon tudott leggyorsabb kört futni. A Ferrari számára is hosszú volt ez az időszak, hiszen a maranellói gárda legutóbbi leggyorsabb körét 36 futammal ezelőtt a 2011-es Magyar Nagydíjon Felipe Massa futotta. A Ferrari leghosszabb leggyorsabb kör nélküli időszaka azonban, még ennél is hosszabb volt, az az 1991-es Kanadai és az 1995-ös Argentin Nagydíjak között 62 futamon keresztül tartott.

"¢ Jenson Buttonnak pályafutása során már a 130. pontszerző helyen befejezett futama volt a Német Nagydíj, amivel az örökranglista 4. helyén áll. Az angolok 2009-es bajnoka pedig már csak 10 pontszerzésre van a következő Rubens Barrichellótól. A Német Nagydíjon egy másik pontszerző jubilálót is ünnepelhettünk Lewis Hamilton személyében (90. pontszerzés), amivel Hamilton, beérve Ralf Schumachert, feljött a lista 13. helyére.
"¢ Lewis Hamilton már 10 futam óta nem nyert, amivel beállította pályafutása leghosszabb nyeretlen időszakát, ami a 2008-as Brazil és a 2009-es Német Nagydíj között tartott.
"¢ Sergio Perez már a 9. nagydíjának vágott neki, amit a McLaren csapat pilótájaként kezdhetett meg, de még mindig nem tudott dobogóra állni. Az elmúlt 20 évben ennél csak két pilóta rendelkezett rosszabb statisztikával: Michael Andretti 1993-ban és Mark Blundell 1995-ben. Andretti először 13 futamot követően léphetett a McLaren csapat színeiben dobogóra, míg ez Mark Blundellnek 1995-ben 15 futam alatt sem sikerült. Egyébként 2005-ben Juan-Pablo Montoya is csak a 9. futamán állhatott fel a McLaren színeiben a dobogóra, ő azonban akkor Silverstone-ban győzni is tudott. A McLaren csapat történetében három olyan pilóta van, aki sohasem tudott dobogós eredményt elérni a csapat autójában: az egy-egy futamon beugró Philippe Alliot (1994) és Jan Magnussen (1995), valamint a McLarennél mindössze két futamon vezető Nigel Mansell (1995).
"¢ Paul Di Resta pályafutása legjobb, 6 futam óta tartó pontszerző sorozata szakadt meg a Német Nagydíjon akkor, amikor 2 körrel a cél előtt Nico Hülkenberg megelőzte őt a 10. helyért folyó csatában.
"¢ Felipe Massa pályafutása során először esett ki a Német Nagydíjon, korábban ugyanis 7-szer is célba ért a Nürburgringen, míg ugyancsak 7-szer Hockenheimben.
Időmérő edzés
"¢ Lewis Hamilton pályafutása 29. pole pozícióját szerezte meg a Német Nagydíjon, amivel beérte Juan Manuel Fangiót az örökranglista 7. helyén. Ez egyébként a Mercedes 15. pole pozíciója is volt egyben, amivel a csapat feljött a Benetton mellé az örökranglista 8. helyére. Hamiltonnal pályafutása során 6. alkalommal fordult elő az, hogy egy pole pozíciót nem tudott győzelemre váltani, míg az idei szezonban 5 elsősoros rajtból mindössze egyszer, Kanadában tudott felállni a dobogóra.

"¢ A Nürburgringen Sebastian Vettel pályafutása során először indulhatott az első rajtsorból, és első ízben tudta itt megverni a csapattársát, Mark Webbert. Egyébként ez volt a 17. alkalom, hogy Vettel Hamiltonnal állhatott fel az első rajtsorba és ebből 10-szer Vettelnek sikerült behúznia a futamgyőzelmet, míg Hamilton csak 5-ször volt eredményes.
"¢ Kimi Raikkönen egymás után a 15. alkalommal jutott be a Német Nagydíjon az időmérő edzésen a legjobb 10 közé, ezzel beállította pályafutása legjobb sorozatát, amikor a 2006-os Maláj és Kínai Nagydíjak között szintén 15 alkalommal rajtolhatott a legjobb 10 közül.
"¢ Romain Grosjean 5. rajthelye a legjobb rajtpozíciója volt az idei szezonban.
"¢ A Német Nagydíjon Daniel Ricciardo karrierje során először indulhatott két egymást követő futamon a legjobb 10 közül. Ez tulajdonképpen három futam is lehetett volna, de Kanadában egy büntetés miatt kikerült az első 10-ből.

"¢ A Toro Rossónak a Német Nagydíj már az egymást követő 4. olyan futama volt, ahol legalább az egyik pilótája bejutott az időmérő edzésen a legjobb 10 közé. A csapat legjobb sorozata 2008-ban volt, amikor 7 egymás követő futamon (Európa Nagydíj-Brazil Nagydíj) is volt Toro Rossós pilóta az első 10-ben.
"¢ Az idei szezonban Fernando Alonso a Brit és a Német Nagydíjakon érte el a legrosszabb helyezést az időmérő edzéseken a Silverstone-ban és a Nürburgringen szerzett 9. és a 8. helyekkel. A Ferrari egyébként legutóbb pont egy éve, a Hockenheimben megrendezett Német Nagydíjon indulhatott utoljára a pole pozícióból.
"¢ Nico Hülkenberg és a Sauber a Kínai Nagydíjat követően jutott be először az időmérő edzés Q3-as szakaszába, míg Nico Rosberg és a Mercedes az idei szezonban most először esett ki az időmérőn a Q2-ben.
"¢ Force India 5 futam óta először nem tudott bejutni az időmérő edzés Q3-as szakaszába.
"¢ Sergio Perez az első McLaren pilóta, aki három egymást követő futamon sem tudott bejutni az időmérő edzésen a legjobb 10 közé, ez legutóbb még Heikki Kovalainennel fordult elő 2009-ben.