"Remélem, hogy a teszt során néhány választ kapunk, különösen ami az átalakított Pirelli abroncsokat illeti, amellyel mi pilóták dolgozunk. A 2013-as keveréket a 2012-es konstrukcióra építik, így érdekes lesz látni, hogyan tudjuk őket kezelni."
Közben Vergne csalódottságának adott hangot a német versennyel kapcsolatban.
"Nem volt egy jó hétvégém nekem sem és a csapatnak sem. Nem sikerült már az első pillanattól kezdve jól dolgozni addig, míg a csapat azt nem mondta a 23. körben, hogy álljak ki. Az autót nehéz volt kezelni. Nem volt tapadás, nem voltam elégedett az egyensúllyal és teljesítményünk sem volt. Nagyon nehéz a monacói és a kanadai jó hétvége után ezt elfogadni."
Mi a terv a magyar versenyre?
"Lehetőség lesz visszatérni a jó kerékvágásba. A Magyar Nagydíj tavaly nem volt emlékezetes. Azt hiszem a 16. rajthelyet szereztem meg és ugyanebben a pozícióban is voltam egész verseny alatt, de az idei évben azzal a reménnyel utazom oda, hogy a dolgok megfordulhatnak. Olyan ez, mint egy focicsapatnál a pszichológiai előny, amikor a félidő előtt gólt szereznek. Nagyszerű lenne a nyári szünetet jó eredménnyel megkezdeni és úgy érezni, jó helyzetből várhatjuk a szezon második felét."
Vergne és Ricciardo is tesztel Silverstone-ban
https://formula.hu/f1/2013/07/10/vergne-es-ricciardo-is-tesztel-silverstone-ban 2013-07-10 20:30:00 2013-07-10 20:30:00
Jean-Eric Vergne és Daniel Ricciardo is autóba ül a Scuderia Toro Rosso csapatnál a silverstone-i három napos teszt során. Ezt a hírt a francia pilóta közölte a Toro Rosso honlapján, habár hozzátette, a július 17-19 között megrendezésre kerülő teszt pontos ütemtervét még nem dolgozták ki.