DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

Hamilton szeretne lőtávolságban maradni

Lewis Hamilton nagyon biztatónak találta a Mercedes hétvégi teljesítményét, és miután a gumikezelési problémák is megoldódni látszanak, úgy véli: nem kizárt, hogy új csapatával már az idén harcban lehet a bajnoki címért.

Felszállóágban a Mercedes: miután az idény első öt futamán szerzett 72 pontot három verseny alatt egy híján százzal fejelte meg a csapat, a pilóták egyre bizakodóbbak lesznek. Noha versenyt nyernie még nem sikerült új csapatával - miközben a német himnusz kétszer is megszólalt Rosberg tiszteletére -, Lewis Hamilton nem tartja kizártnak, hogy akár már idén harcban lehet a világbajnoki címért.

"Amellett, hogy most a gumikról szól minden, hatalmas pozitívumai vannak ennek a hétvégének. A csapat és Nico győzött, sok pontot szereztünk, ráadásul második helyen állunk a konstruktőri bajnokságban, ami hatalmas pluszt jelent számunkra. Boldog vagyok, hogy a mezőny végéről fel tudtam jönni, és pontokat tudtam szerezni, mivel a hátrányom most csak 43 pont Sebastiannal szemben, az autónk pedig jó. Fejlődünk: nézzék csak meg, mit értünk el a gumikopás terén."



Amikor a bajnokságban jelenleg negyedik helyen álló Hamiltont arról kérdezték, mit gondol bajnoki esélyeiről és első mercedeses futamgyőzelméről, így felelt:

"Próbálok lőtávolságon belül maradni, és harcban lenni a címért. Egyelőre csak erre koncentrálok. Várom a következő versenyeket, remélem, sikerül valami jót elérnünk. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan eljön az én időm."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: