A statisztikákat tekintve a McLaren hosszú története egyik leggyengébb szezonkezdésén van túl, egyedül a 2004-es idényben szerepeltek hasonlóan rosszul az idény első nyolc futamán. A Brit Nagydíjon Martin Whitmarsh elismerte, hogy gyakorlatilag feladják az idei szezont, hogy a jelentős szabályváltoztatásokat hozó 2014-es szezonra összpontosítsanak.
"Eljutottunk arra a pontra, ahol már azt kell biztosítanunk, hogy versenyképesek leszünk a következő idényben, így tehát most, korábban a megszokottnál, erőforrásaink nagy részét a jövő évre csoportosítjuk át."
A helyzetet az elmúlt négy évben rendre győzelmekért küzdő Jenson Button is igyekszik reálisan látni:
"Minden pilóta versenyeket akar nyerni. A McLarennél ez mindig sikerült nekünk, de az idei év, úgy gondolom, sokkal bonyolultabb a helyzet miatt, amiben a szezon elején voltunk. Egyre jobban értjük az autót, és továbbra is fejlesztjük, de jó döntésnek gondolom, hogy több ember dolgozik már a jövő évi autón."

Sergio Pérez szintén bizakodóan nyilatkozott, s mindenkit biztosított arról, hogy a McLaren célkeresztjében továbbra is a bajnoki cím áll:
"Azt hiszem, a Formula 1 sokat változott, mióta a McLarenhez igazoltam, hiszen a tavalyi év utolsó versenyét Jenson nyerte, most viszont nem vagyunk olyan gyorsak, de tudom, hogy a csapat és annak tagjai is elég erősek az autó fejlesztéséhez. Tudom, hogy sikeresek leszünk, de a siker nem csupán néhány futamgyőzelem, hanem az, ha a bajnokságért küzdhetünk."