A silverstonei paddockban senki nem hitt a szemének, amikor Lewis Hamilton alatt megadta magát a bal hátsó gumiabroncs, éppen amikor hazai futamán a mezőny élén száguldott. A Red Bull Racingnél Sebastian Vettel versenymérnökeként dolgozó Guillaume Rocquelin (Rocky) már a tegnapi Sergio Perez-féle gumidefekt alkalmával prófétává avanzsált a szememben, de szerintem a mai eseményeket még a legvadabb álmaiban sem gondolta.Rocky megjósolta, hogy ez a pálya eszi a gumikat, de azzal mostmár minden paddock-beli bennfentes egyetért, hogy nem egyértelműen a 32 Celsiu fokos pálya és annak felülete okozták a problémákat, hanem alapvetően egyéb gondok is vannak a háttérben. Pontosabban a gumikeverékekre és a struktúrára mutogatnak az érintett felek, míg a Pirelli ebben a pillanatban csupán annyit közölt, hogy a mai defektek nem azonosak a szezon korábbi felében előforduló esetetekkel. A lassan nyugdíjba vonuló Mark Webber fantasztikus futamot teljesített utolsó Brit Formula 1 nagydíján, ám soha nem kedvelte a Pirelliket. "Már volt ez téma a pilóták körében, de semmit nem tettek ellene. A show megy tovább ezúttal is."- nyilatkozta a futam után.
Egyáltalán nem lehet a véletlen műve, hogy Lewis Hamiltonon kívül Felipe Massa, Jean-Eric Vergne, Sergio Pérez, Fernando Alonso (szerencséjére pont a boxbejárat előtt), Nico Rosberg (a biztonsági autó ideje alatt, tehát nem veszített időt a cserével) hátulsó és Esteban Gutierrez bal első gumijai megadták magukat. "Ez ellen még ma kell a Pirellinek tennie valamit, holnap már túl késő lesz" - jelentette ki a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh - "Hiszen a jövő hétvégén ismét versenyzünk. Igaz, hogy Nürburgring nem veszi ennyire igénybe a gumikat, de közeledik Spa és nem lehet ilyen gumiproblémákkal odaállítani..."