DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 8. szerda
F1

Miért lehet Romain Grosjeanból toppilóta?

Sam Morgan, F1-es blogger szerint a fiatal francia előtt még fényes karrier állhat, semmiképpen sem szabad leírni az eddigi veszélyes manőverei miatt.

A pilóta debütáló évében kétség nélkül nagy benyomást tett mind a versenyzőtársaira, mind pedig a sportágat figyelemmel kísérőkre. Grosjean nagyon szerette volna lenyűgözni a Lotust, azonban erőfeszítései nem mindig sültek el, úgy ahogyan szerette volna, erőszakossága sokszor balesethez vezetett. A Red Bull pilótája, Mark Webber erősen kritizálta őt, miután a Szuzukában beléhajtott, és tönkretette a versenyét. Még a háromszoros világbajnok Jackie Stewart is figyelmeztette Grosjeant, hogy vigyázzon, mert könnyen tönkreteheti a karrierjét az ilyen megmozdulásokkal. A francia azonban nem kímélt senkit, többször esett ki első kanyarban, és áldozatai között szerepelt a szintén hírhedt Maldonado, és a hétszeres világbajnok Schumacher is. Sergio Pereznek is okozott bossszús pillanatokat, valamint Paul di Resta, Bruno Senna, Fernando Alonso és Lewis Hamilton sem kerülhette el a végzetét.



Nem csoda tehát, hogy egyfutamos eltiltást kapott, és ez volt az a pillanat, amikor sokan temetni kezdték Grosjean karrierjét. Nagy meglepetésükre azonban a Lotus bizalmat szavazott neki, így sokan csaphattak a fejükre, hogy még egy évig biztos rettegniük kell a pályán. Azonban ezt úgy kéne felfognunk, hogy mivel mindenki megérdemel egy második esélyt, végre bizonyíthat a francia, hogy mire is képes valójában.

És nem kizárt, hogy 2013 lesz az év, amikor végre megismerhetjük az igazi énjét. Grosjean mögött lenyűgöző karrier áll, a kisebb kategóriákban nagyon jól teljesített, és a botrányai ellenére nem kéne elfelejtenünk, hogy háromszor tudott dobogóra állni az évben. Plusz nagyon jó csapatnál versenyez, a tempója is megvan, ráadásul Kimi Raikkönen a csapattársa, akitől sokat tanulhat még.  Hiszen ki más hűthetné le a fiatal Grosjean lángoló csapongásait, mint maga a Jégember? Ha a francia megtanulná elkendőzni a dühét, és visszafogná magát, az ő tehetsége és sebessége akár a világbajnoki cím aspirációját is meghozhatná számára.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: