DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Hamilton szerint a futamgyőzelem is kérdéses

Lewis Hamilton szerint ellenfeleik tévednek akkor, amikor azt gondolják, a Mercedes GP az élmezőnyben harcolhat majd az idei szezonban.

Sokak szerint Hamilton és a Mercedes W04-es nem csak, hogy futamgyőzelmet szerez 2013-ban, de a bajnoki címért folyó harc egyik titkos esélyese is lehet, Hamilton azonban úgy véli, hogy még a futamgyőzelem is valószínűtlen.

"Ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen, de azt hiszem, hogy túlértékelnek bennünket ebben a pillanatban" - nyilatkozta Hamilton az Autosportnak. - "Sebastian Vettel és talán Fernando Alonso mondta, hogy lehet, hogy én is versenyzek majd a bajnoki címért, de én igazából nem látom azt ebben a pillanatban, hogy ez megtörténhet. Természetesen ez a célunk, de mindenkit emlékeztetnem kell, hogy az autó egy, néha két másodperccel is lassabb volt tavaly és nem találtunk egy másodpercet. Más csapatok egy másodpercet is hozzátehettek az autóhoz télen, mi azonban nem nyertünk három másodpercet. Remélnykedünk abban, hogy az év vége felé sikerül, legalábbis az a célunk, de határozottan nem az év elején."

Hamilton szerint azonban a Mercedes W04-es konstrukciója legalább az élmezőnyt követően erős pozícióban van. "Ez egy folyamatban lévő munka. Folyamatosan újabb dolgokat teszünk hozzá, és vannak, amik jobbak, mint azt vártam, de olyanok is vannak, amik nem olyan jók. A leszorítóerő nem nagyszerű, de vannak fejlesztéseink. Feltehetőleg nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy mi legyünk a leggyorsabbak, de az is biztos, hogy nem vagyunk lassúak."



A 2008-as bajnok szerint azonban látható, hogy jó irányba halad a csapat, a nemrég végrehajtott változtatásoknak azonban időre van szükségük, hogy meghozzák majd az eredményeiket. "Nem gondolom azt, hogy lenne ok arra, hogy ne legyünk sikeresek. Azt hiszem, hogy az emberek néha elveszítik az irányt, és sok emberre van szükség, hogy visszategye a vonatot a pályára. De egy csomó nagyszerű emberünk van, akik már ezen dolgoznak, így szerintem már most a helyes irányban haladunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: