Jules Bianchi: "Jó volt visszatérni a munkához ma a csapattal és az esős és a száraz körülmények között is megismerni az autót. Ez egy nagyon komoly tapasztalat volt a számomra. A legtöbbet kihoztuk a ma reggeli száraz köreinkből, majd délután, amikor a pálya vizes volt, az aerodinamikai munkákkal foglalkoztunk. Nem tudtunk hosszú etapokat teljesíteni, ahogyan azt terveztük, mert nagyon vizes volt a pálya, de azért így is sok mindent átnéztünk."
Jakob Andreasen, vezető versenymérnök: "A mai változatos időjárási körülmények megnehezítették, hogy sok értelmes munkát végezzünk, de így is hasznos volt Jules számára, hogy száraz pályán is futhatott, majd a nap különböző részeiben az intermediate és az esős abroncsokat is kipróbálhatta. A pályán a körülmények azonban folyamatosan változtak, így nehéz volt az egyik etapot összehasonlítani egy másikkal. Az alacsony, hat fok alatti pályahőmérséklet sem reprezentatív az elkövetkező futamokra. Mindazonáltal Jules ismételten jó munkát végzett a számunkra, és a vizes körülmények között is keményen nyomta. Ha a teszt egészét nézzük a teljesítményünk és a megbízhatóságunk tekintetében boldogan távozhatunk, és azt is tudjuk, hogy mit kell tennünk a jövő héten annak érdekében, hogy készen álljunk Melbourne-re."
Sikeres napot zárt a Force India Barcelonában
https://formula.hu/f1/2013/02/22/sikeres-napot-zart-a-force-india-barcelonaban 2013-02-22 18:25:00 2013-02-22 18:25:00
A Force Indiánál a barcelonai első tesztsorozat zárónapján, Jules Bianchi dolgozott a csapat 2013-as VJM06-os versenyautójával. A nap végén a francia pilóta 61 kör megtétele után 1:25.732-es legjobbjával a 4. helyen végzett.