DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Bottas a boxkiállást gyakorolta

Valtteri Bottas úgy érzi, hogy az esős délelőtti teszt lehetőséget biztosított számára, hogy a kerékcserékről szerezzen tapasztalatot.

A finn pilóta nem versenyzett a GP2-ben és a Formula Renault 3.5-ben így kevés tapasztalattal rendelkezik a verseny során kötelező kerékcserékről Formula-1-es bemutatkozása előtt.

A Williams a barcelonai teszt pénteki zárónapján széleskörű kerékcsere gyakorlatot végzett, miután a teljes versenycsapatot a teszt helyszínére küldte és a rossz időjárás ellenére is tudtak dolgozni, Bottas pedig tapasztalatot gyűjthetett.

"Számos kerékcsere gyakorlatot végeztünk el, így a rossz időjárás ellenére valami jót csináltunk. Sokat javultam a nap folyamán, amely értékes volt. A megállás, az elindulás, a boxutcába érkezés és a késői fékezés új számomra, így egyre többet és többet tudok meg róla."




Bottas elégedett volt a fejlődéssel melyet a Williams az új FW35-tel ért el a négy napos barcelonai gyakorlás során. Miután szerdán először kipróbálta az autót a finn pilóta úgy érzi, még sokat lehet kihozni belőle.

"A tervek szerint haladunk. Néhány kört elveszítettünk az eső miatt, de ez mindenki számára így van. Van néhány egyensúlybeli dolog az autón, melyen javulni kell, különösen kevés üzemanyag mellett, de ismerjük a problémákat és ezek kijavíthatók. Egyre többet és többet tudunk meg róla. Az autó azonnal jó volt. Most még jobb és még jobb formában leszünk a következő teszten."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: