DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

A barcelonai tesztelés képekben

Kedden hivatalosan is megkezdődött a második tesztetap Barcelonában. Az első nap kezdése előtt még bemutatták az új Williams modellt és Alonso is beült a Ferrari F138-ba. A tesztelés négy napig, február 22-ig tart, képösszefoglalónk pedig folyamatosan frissül.



A Williams az első barcelonai tesztnap előtt mutatta be az FW-35-öt

 

Maldonado, Bottas és Susie Wolff a Williams versenyző hármasa

 

Alonso is beülhetett az új Ferrariba, de előtte bemutatta a Ferrari új szponzorát, a UPS-t

 

Majd a pályán is bizonyított, a nap végén a harmadik helyen végzett

 

Maldonado az új Williams modellt tesztelte, amit nagyon ígéretesnek ítélt meg a csapat

 

Sebastian Vettel sokáig az élen állt az első napon, végül a negyedik helyen zárta a keddet

 

A Force India csapatánál továbbra is Paul di Resta tesztel, nem tudni Sutil mikor ülhet autóba

 

Kimi Raikkönen ezúttal is remekül teljesített a tesztelésen, egyedül Rosberg előzte meg 0,007 ezreddel

 

Rosberg segítségével először zárt az élen tesztelést idén a Mercedes, bár csak kevéssel előzték meg a Lotust

 

Gutierrez alatt megállt a Sauber C32, kifogyott az üzemanyag a versenygépből...nem először idén

 

Rosbergnek volt oka az örömre

 

Alonso hazai környezetben tesztelhetett először idén, természetesen rengeteg spanyol rajongó előtt

 

Picnek nem ment túl jól a Caterhammel kedden, utolsó helyen zárt a Marussia mögött

 

Max Chilton talán első olyan napján volt túl kedden, amikor nem hátráltatta komoly technikai hiba...meg is előzte a Caterhamet

 

 

Szerdán Adrian Sutil is megérkezett a barcelonai paddockba és csütörtökön már tesztelheti is a Force Indiát

 

Vettel és a csapat a boksz kiállást gyakorolta szerda reggel

 

A barcelonai első tesztetap második napján Lewis Hamilton ült a Mercedes volánja mögé

 

Perez első napja nem sikerült túl jól Barcelonában, szerdán azonban a lovak közé csapott

 

 

Hülkenberg reénykedett benne, hogy ezúttal nem fogy ki az üzemanyag a Sauber C32-ből

 

 

Raikkönen a második tesztnap felénél még nem rendelkezett mért körrel

 

Kubicáról továbbra sem feledkeznek meg rajongói

 

Sutil barátnője a paddockból figyelte kedvese visszatérését a pályára

 

Vajon egyszeri alkalom a tesztelés Sutil számára, vagy idén ismét ő lesz di Resta csapattársa?

 

A Sauber C-32-nek sok gondja van a benzinadagolással, szerdán Gutierrez szenvedett tőle

 

Alonso ma utoljára teszteli a második etapon az F138-at, pénteken Massa ülhet volán mögé

 

A McLaren hátsó felfüggesztése közelről

 

Csütörtökön Webber váltotta Vettlet az RB9 volánja mögött

 

 

Pénteken Massa kicsúszott a sóderágyból, az okok a technikai hiba és a vizes aszfalt volt

 

 Az mindenesetre biztos, hogy a Ferrari ügyelt rá, hogy avatatlan szemek ne fürkésszék az F138-at

 

 

Pénteken Bianchi váltotta Sutilt a Force India volánjánál és sokáig vezette is az edzést

 

Van der Garde kicsúszott pénteken a nedves aszfaltról

 

 

Az ebédszünet előtt Hamilton vezette a mezőnyt a változékony körülmények között

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: