Mike Coughlan, műszaki igazgató:
"Nagyon jó napunk volt. Két verseny szimulációt hajtottunk végre és mindkét pilóta elégedett volt egyéni programjával. Elégedettek vagyunk a megbízhatósággal, melyet ezen a héten mutatunk, ma 147 kört teljesítettünk az FW35-tel, összesen 331 körnél járunk eddig a héten. Úgy érezzük, jó autónk van a fejlesztés megkezdéséhez és várjuk a holnapi folytatást."
Pastor Maldonado:
"Jó délelőttöm volt. A pálya még nagyon hideg volt, amikor első köreinket teljesítettük az új abroncsokat, de a köridő versenyképesnek tűnt. Majd a verseny szimulációba kezdtünk és sebességünk kiegyensúlyozott volt. Probléma nélkül teljesítettük programunkat, amely pozitívum. Az FW35-öt nagyon jó vezetni, így elégedett vagyok."
Valtteri Bottas:
"A délutánt rövidebb etapokkal kezdtük, de még nem látjuk az FW35-ben rejlő lehetőségeket. Javítani tudtam vezetési stílusomon tegnap óta, de még vannak dolgok, amelyen dolgoznom kell Pastorhoz képest. Majd következett a verseny szimuláció. Sajnos ez rövidre sikerült, mert piros zászlót lengettek,d e még így is sikerült minden keveréket kipróbálni és jó érzéseim vannak arról, hogyan viselkednek az abroncsok. összességében az autó nagyszerű a hosszú etapokon, amely ígéretes."
A Williams F1 Team holnap újra a pályán lesz, pénteken Valtteri Bottas kezdi a munkát, majd Pastor Maldonado vezet délután, az utolsó tesztnapon.
Jó lehetőségek vannak a Williamsben
https://formula.hu/f1/2013/02/21/jo-lehetosegek-vannak-a-williamsben 2013-02-21 18:07:00 2013-02-21 18:07:00
A Williams F1 Team mindkét pilótájával dolgozott a barcelonai teszt harmadik napján. Délelőtt Valtteri Bottas, délután Pastor Maldonado ült autóba. A két pilóta beállítási munkát, gumitesztelést és verseny szimulációt hajtott végre.