Az új pontozásnak köszönhetően jelentős hátrányt is le lehet dolgozni néhány verseny alatt, egy győzelem viszont értékesebb volt, mint az előző rendszerben.
Alonso hiába vezette az idei világbajnokságot negyvennégy ponttal a szezon felénél, Vettel Ãzsiában belehúzott, és három futam alatt ledolgozta a hátrányát, végül hárompontos előnnyel megvédte világbajnoki címét. Ha a Forma-1 korábbi pontszámítási rendszereit nézzük, akkor a mostaninál is szorosabb versenyt hozott volna a vb, de a bajnok személye nem változott volna.
Az FIA 2003-ben döntött úgy, hogy megváltoztatja az 1991 óta alkalmazott pontszámítást, az első nyolc helyezett kapott pontot, a második pozíció pedig többet ért. Történt ez azért is, hogy a vb-versenyt szorosabbá tegyék, mivel Michael Schumachernek akkoriban nem nagyon akadt ellenfele. Az új rendszerben 10-8-6-5-4-3-2-1 ponttal jutalmazták az első nyolc helyezettet, így szorosabbá válhatott a verseny.
Ebben a rendszerben Alonso legnagyobb előnye tizenhét pont lett volna, a végelszámolásnál azonban egy ponttal Vettel bizonyult volna jobbnak. A több futamgyőzelem itt is többet ért, a szezonban Vettel öt, míg Alonso három versenyen volt első helyezett. A Ferrari-pilótának viszont kettővel több második helye volt, mint német riválisának, így olvadt egypontosra az előny, az idei hárompontossal szemben. Az előző rendszerben Vettel 115, Alonso 114 pontig jutott volna, utóbbi a kínai kilencedik helyéért nem kapott volna pontot.
Az 1991-ben bevezetett rendszerben először kaptak tíz pontot a futamok győztesei, míg a második helyezett csak hat pontot szerzett, így egy-egy győzelem értéke még inkább felértékelődött, ennek ösztönzése volt az elsődleges cél. Éppen ezért ebben a rendszerben is Vettel jött volna ki győztesen, öt ponttal húzta volna be a világbajnokságot.
Alonso hiába végzett a dobogón többször, az első és második helyek közötti különbség, valamint a hetedik és kilencedik pozíciókért kapott nulla pont miatt a német címvédő itt nyerne a legmagabiztosabban világbajnokságot, 91 pontjával szemben Alonsónak 86 lenne.
A klasszikus, és a Forma-1 történetében legtöbb ideig alkalmazott pontszámításban kilenc pont járt a futamgyőzelemért, hat a második helyért, négy a harmadikért, majd 3-2-1 a további pozíciókért.
Mivel csak egy ponttal kapott kevesebbet a győztes, mint a később használt pontozásban, Vettel itt is világbajnok lenne, igaz, a pontkülönbség ugyanannyi lenne a két versenyző között, mint az idei szezonban, azaz három pont. Vettel 86 ponttal, Alonso pedig 83-mal fejezné be az évadot, ha az 1990-ig alkalmazott pontrendszer szerint versenyeztek volna.
Az ötvenes évekig kell visszamennünk, hogy olyan pontszámítást találjunk, ahol a versenyen megszerzett pontok alapján Alonso a jobb. 1960 előtt a győzelemért nyolc pont járt, a másodikért hat, a harmadikért négy, a negyedikért három, az ötödikért kettő, a hatodikért viszont már nem kaptak egyet sem a versenyzők.
Ez alapján Vettel két hatodik helyezése és a nyolcpontos győzelmekkel miatt összesen 79 ponttal zárna, míg Alonso 80-at szerezne. A spanyol azonban így sem lenne világbajnok, mivel akkoriban a futam leggyorsabb körét futó pilótát is egy extra ponttal jutalmazták. Mivel Vettel hat versenyen volt a leggyorsabb, Alonso pedig egyiken sem, így a német ötpontos előnnyel védené meg a címét.
Vettel 70 év bármelyik vb-jét nyerte volna
https://formula.hu/f1/2013/01/06/vettel-70-ev-barmelyik-vb-jet-nyerte-volna 2013-01-06 16:00:00 2013-01-06 16:00:00
A Forma--1 2010-ben állt át a jelenleg használt pontrendszerre, azaz a győztesnek huszonöt, a másodiknak tizennyolc, a harmadiknak tizenöt pont jár, majd 12-10-8-6-4-2-1 pontot érnek a további helyek.