Egyéb hírek
Mint forró kés a karosszérián
Egy új internetes őrület résztvevői vörösre hevített pengével vagdosnak szét tárgyakat. Ezt vitte csúcsra a videós, aki tönkretett egy autót, csak hogy meggyőződjön róla, mikre képes ez a fránya fizika.
részletekA csapat, amelyből már egy év után játék lett
És összesen is csak öt szezont élt meg az F1-ben 1997 és 2001 között a Prost GP, de már 1998-ban kiadták a csapat nevét viselő PC-játékot. Csak Alain Prost versenyzőivel lehetünk, a Saubert pedig "kifejeltették" a megnevezett ellenfelek közül.
részletekEzek lennének a legextrémebb off-road gépek?
A motorizált társadalom számtalan remek és furcsa gépet termelt ki magából - a Red Bull most összegyűjtötte a hét legextrémebb off-road járgányt, és milyen furcsa, hogy többhöz nekik is közük van...
részletekKülön szilveszterezett a Bottas házaspár?
A szilveszter hagyományosan társasági esemény, a párok pedig szokás szerint együtt köszöntik az új évet. Könnyen lehet, hogy 2016 és 2017 fordulóján nem így volt Bottaséknál.
részletekZenés balesetválogatás az F1 2016-ból
Ütközések, hatalmas repülések, tömegbalesetek – az idén megjelent F1-es játékban is komoly törés-zúzást lehet bemutatni, amint azt az alábbi hatperces videó is ékesen bizonyítja.
részletekEgy Ladának egy kis lépcsőzés meg se kottyan!
Ha azt hitted, hogy ilyet csak akciófilmekben láthatsz, tévedtél: ez a Lada úgy veszi az előtte tornyosuló akadályokat, mintha ott sem lennének.
részletekKi nyeri a tüzelő tank és a Lada ütközetét?
Ha foglalkozunk a kérdéssel, már sejthetitek, hogy a „párbaj” nem papírforma végeredményt hozott: hiába lőtték meg az öreg Ladát, a tető erősebbnek bizonyult!
részletekÍgy jársz, ha a strandon akarsz autózni
A videó leírása szerint egy nyaraló apuka aggódott a gyerekei testi épségéért a parton furikázó kocsi miatt, ezért az egyik legbiztosabb módját választotta annak, hogy megállítsa azt.
részletekEzt hogy mentette meg a kamionsofőr?!
Ha egy ekkora monstrum megcsúszik az úton, akkor gyakorlatilag irányíthatatlanná válik – mégis sikerült néhány centiméterrel elkerülni mindkét ütközést.
részletekErzsébet királynőtől kap díjat az ex-pilótanő
A volt DTM-versenyző és a Williams korábbi tesztpilótája díjat kap a nők képviseletéért a motorsportban, amelyet a brit újévi kitüntetések keretén belül vehet át.
részletekÚjra összefirkálnak egy 20 milliós autót?
Jön az új Jaguar XE, melyben meg lesz a „wow-faktor”, itthon pedig minden bizonnyal újabb kreatív és karitatív akciókkal próbálják majd népszerűsíteni a vadmacskát - ugyanúgy, mint 2016-ban.
részletekDTM, Indy, GT és RX egyazon játékban? Igen!
Nagy fájdalmunkra nem egy friss, hanem egy 2006-os alkotásról, a TOCA Race Driver 3-ról van szó, mely PC-re, PS2-re és XBoxra is megjelent - azóta a Grid Autosport szolgált valami hasonlóval...
részletek