Támogatott tartalom!
Legyen szó egy kereskedelmi egységről vagy egy olyan irodáról, amelynek kirakata van, nem mehetünk el szó nélkül annak dekoratív berendezése mellett.
Miért fontos ez, és hogyan tehetjük vonzóbbá? Ezeket a kérdéseket fogjuk most körüljárni!
Miért fontos a kirakat berendezése?
A szépen berendezett kirakat nem más, mint reklámdekoráció, ezért is olyan fontos beszélni róla. Ez az a része az üzletnek vagy irodának, amellyel először találkozik a vásárló, így az első benyomás kialakításában döntő szerepe van. Ha elhanyagolt, koszos vagy nem esztétikus a berendezése, az elriaszthatja az érdeklődőket. Hiszen mi várhat rá odabent, ha már a kirakatban is káosz uralkodik?!
Ha azonban odafigyelünk, hogy kirakatunk tiszta, rendezett és a szemnek tetszetős legyen, azzal olyan vásárlókat is bevonzhatunk, akik egyébként nem is tervezték, hogy betérnek hozzánk. Vagyis a kirakatnak vevőszerző funkciója is van amellett, hogy jelentős mértékben tud hatni a márkaismertség növelésére, valamint a márkahűség kialakulására. Röviden: a kirakat egy marketingeszköz. Nézzük, mit kell tennünk, hogy ilyen hatást érjünk el vele!
A megfelelő dekoráció kiválasztása
Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor profi segítséghez is folyamodhatunk: a Rapidnyomda nagy múltú szakmai tapasztalata mellett rendkívül gyorsan is készíti el új dekorációs elemeinket, amellyel kirakatunk még vonzóbb lesz a látogatók számára.
Az ideális dekorációt több szempont szerint is kiválaszthatjuk. Így alapul vehetjük a témát vagy a szezonalitást, vagyis az adott szezonra vagy egy éppen aktuális témára is kihegyezhetjük a dekort. Ilyen tipikusan a karácsonyi díszítés vagy a nyaralás időszaka alatt a strandok hangulatát idéző berendezés, de központi téma lehet például az autós utazás is.
Mindenesetre arra célszerű ügyelni, hogy a dekorációnk tükrözze a vállalkozásunk, üzletünk arculatát is. A túlságosan eltérő stílussal ellenkező hatást érhetünk el, mint szeretnénk.
Ne feledkezzünk meg a részletes költségvetésről sem! A kevesebb néha több, amit a vállalkozásunk pénztárcája is kedvelni fog.
A jó dekoráció azonban nem csupán esztétikus megjelenést tesz lehetővé, hanem funkcionális is. Például egy-egy jól elhelyezett lámpával pontosan azt emelhetjük ki, amire a figyelmet szeretnénk irányítani – hiszen a kirakat marketingeszköz: használjuk tudatosan!
Kellékek a nyerő dekorációhoz
Nagyon sokféle eszközből válogathatunk, amelyek kiválasztása során érdemes a minőséget is szem előtt tartani. Az alábbi kellékekkel egyszerűen és hatásosan dobhatjuk fel kirakatunkat:
- 3D habbetűk
- Perforált fólia
- Öntapadó fólia
Láthatjuk tehát, hogy egy kis kreativitással és tervezéssel nagyszerű reklámeszközzé tehetjük kirakatunkat.