DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

A fém fogszabályozó miért jobb, mint az esztétikus?

Mai írásunkban erről a fogszabályozó típusról lesz szó, elmondjuk, mit kell tudni róla, illetve azt, hogy miért érdemes ezt választani.

clinident.hu - 2024 október - LinkMarketing - 1



Amikor interakcióba kerülünk másokkal észrevehetjük, hogy időnként akarva akaratlanul is a másik fogsorára pillantunk, amikor épp beszél vagy nevet. Éppen ezért nem meglepő, ha mindannyiunk számára fontos, hogy szép, rendezett fogsorunk legyen.

Ez persze csak az érem egyik oldala, hiszen ha nem megfelelően állnak a fogaink, egymásra dőlnek vagy torlódnak, akkor az nem csak esztétikai problémákat tud okozni számunkra. Magát a fogápolást is nehezebben tudjuk elvégezni, de harapási és rágási nehézségeink is lehetnek, sőt a nem megfelelő fogsor beszédhibák okozója is lehet.

Szerencsére ma már számos megoldás létezik, amivel kezelhetőek ezek a problémák. Ezek közé tartozik többek között a fém fogszabályozó használata is, aminek több előnyét is felsorolhatjuk. Sőt, bizonyos szempontból még akár jobb is, mint az esztétikus változat.

Mai írásunkban erről a fogszabályozó típusról lesz szó, elmondjuk, mit kell tudni róla, illetve azt, hogy miért érdemes ezt választani.

 

Mikor lehet szükség fogszabályzó viselésére?

Sajnos nem mindenki születik tökéletes fogsorral, sokan vannak, akiknek nem épp szép sorrendben és nem ugyanolyan távolságra állnak a fogaik egymás mellett.

Sok esetben szükség lehet a fogszabályzó viselésére, például akkor, amikor a fogaink feltorlódnak, megdőlnek, vagy olyan nagyobb hézagok vannak köztük, amit már nem érzünk esztétikusnak.

Előfordulhat, hogy a rendezetlenül álló fogaink hátul vannak, ezért nem jelentenek problémát. Ez esetben is szükség lehet fogszabályozásra, hiszen harapási rendellenességeket okozhat. Ilyen például a túlharapás, az alulharapás vagy a keresztharapás.

 

Akkor is lehet fogszabályzónk, ha sportolunk

Ma már az sem jelenthet akadályt, ha valaki rendszeresen sportol, hiszen a futás, biciklizés, úszás nem jelentenek veszélyt a fogszabályzóra. A magasabb kockázatú sporttevékenységekhez (pl. kosárlabda, rögbi stb.) pedig ma már léteznek speciális védőfelszerelések is.

 

Milyen előnyei vannak a fém fogszabályzónak?

A fém fogszabályzó kiváló minőségű rozsdamentes acélból készül, aminek köszönhetően erősebb és tartósabb, mint az esztétikus kerámia változatok. Ráadásul a fém bracketek kisebbek, kecsesebbek, kevésbé hajlamosak a törésre.

Mivel nem porózus a felszíne, ezért kisebb súrlódással sokkal lágyabb fogmozgást tesz lehetővé, maga a kezelés pedig jobban átlátható. További előnye, hogy nem fenyegeti az elszíneződés veszélye és a tisztántartása is egyszerűbben megoldható, mint az esztétikus típusoké.

Bízunk benne, hogy az írásunkkal sikerült átfogó képet adni a fém fogszabályozókról, illetve arról, hogy milyen pozitívumai vannak a használatának. 

Amennyiben többet is szeretnénk tudni a róluk, keressük fel a Clinident Fogászati Centrum munkatársait. Itt figyelmes, színvonalas kiszolgálásra, illetve profi szakemberek által végzett kezelésekre számíthatunk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: