DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Megújult a négyajtós limuzinok királya

Az aerodinamikailag is optimalizált Quattroporte két új felszereltségi szinttel szeretne vásárlókat csábítani a luxuslimuzinok piacán.

maseratiquattroporte2017



Tagadhatatlan, hogy a Maserati Quattroporte a luxuslimuzinok kategóriájának egyik legkülönlegesebb, legexkluzívabb képviselője. Nem csoda hát, hogy három és fél éves pályafutása során az aktuális generáció mit sem veszített a vonzerejéből, így a designereknek nem sok dolga akadta ráncfelvarrás során. Csak a szokás kedvéért átszabták egy kicsit a négyajtós modell orrát, az új hűtőráccsal még a korábbinál is harapósabb a Maserati. Ugyanakkor aerodinamikailag is optimalizálták a Quattroportét, a 10 százalékkal kedvezőbb légellenállási együttható elsősorban az elektromosan vezérelhető Air Shuttet funkciónak, valamint a burkolt padlólemeznek köszönhető.

maseratiquattroporte2017d

Az utastérben a 8,4 colos kijelzővel büszkélkedhető infotainment rendszer jelenti a legnagyobb újdonságot, mely mind az iOS, mind az android operációs rendszerrel „elbánik”. Némiképp átszabták a műszerfalat is, s immár egy csomó vezetőtámogató berendezés is a sofőr rendelkezésére áll, többek között stop & go funkcióval bővített adaptív tempomat, fékasszisztenssel kiegészített ütközésre figyelmeztető rendszer és automatikus vészfékezés.

maseratiquattroporte2017b

A motorkínálat ugyanakkor maradt a régi, a két V6-os – egy dízel, egy benzines – mellett a Ferraritól származó, 530 lóerős, duplaturbós V8-as is szerepel a palettán. Ezen felül a vásárlók két jól megkülönböztethető, új opciós szint közül is választhatnak, természetesen a GranLusso és a GranSport kiadás is bőségesen felszerelt.

maseratiquattroporte2017e

maseratiquattroporte2017c

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: