DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
Egyéb

Ford Focus Sport – Majdnem ST

A Ford az Essen Motor Show-n mutatta be a Focus Sport változatát.

fordfocussport01



A Ford Focus Sport nem akar az ST konkurenciája lenni, inkább jól kiegészíti azt. Ugyanakkor az 1.5 literes EcoBoost erőforrás 150, illetve 182 lóerős változata egyaránt bőségesen erős a lendületes autózáshoz. Sőt, a 150 lóerős 2 literes TDCi dízelmotor teljesítménye is bőven elég a hétköznapokon.

fordfocussport02

Ráadásul a dinamikus menettulajdonságok mellé határozottan sportos megjelenés is jár, a Focus Sport vásárlói kétféle színvariáció közül választhatnak. Az egyik, amikor alapvetően fekete az autó, s csak a tető és néhány karosszériaelem piros. A másik éppen ennek az ellentéte, a piros kasztnit díszítik fekete alkatrészek. Igazán stílusos a megjelenésük. A kellemes összképhez a feketére fényezett, 18 colos könnyűfém keréktárcsák is hozzájárulnak.

fordfocussport04

Az utastér szintén egy jó kis „sportoláshoz öltözött”, az alapvetően sötét kárpitok vészjósló hangulatát vörös díszöltések oldják, mind a kormányon, mind a váltókarnál és a szőnyegeken. Az Essen Motor Show-n bemutatott Focus Sport indulóára 24.960 euro.

fordfocussport03

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: