DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
Egyéb

A patinás olasz újra a színpadon

A Fiat 124 Spyder úgy gondolom nem ismeretlen név az autórajongók körében, hiszen az Olasz gyár közel 50 évvel ezelőtt, 1966-ban használta először ezt a nevet.

Ez a sportos gépezet egy régóta tátongó űrt tölt majd be a modellpalettán, mivel régóta ígérgetik már az utód bemutatását. A pénzügyi gondok miatt azonban folyamatosan halogatták az utódlást, de a Mazda segédletével a technikai gondok is végre elhárulhattak. Az MX-5 alapjainak felhasználása eredetileg az Alfa Romeo-nak kellett volna jobban, de a Made in Italy kijelentés azért még sem fért volna össze a japán részletekkel. Így megmaradt a Fiat számára, ahol éltek is a kínálkozó lehetőséggel.

fiat 124 spider



A formai részletekben és a gépezet méretezésében azért érezhetők az eredet génjei, de a szépen ívelő, jellegzetes hűtőrácsozatú, nyújtott orr, a finoman besüllyesztett fényszóró, valamint a zömök farkialakítás szerencsére igazi olasz harcost farag belőle. Az utasteret végre kellően tágasra szabták, és a sportos élményeken túl a kényelem is fontos szerepet kapott. A motorkínálat a jövő tavasszal érkező gépezetben mindösszesen 1 tagú lesz, hiszen a már évek óta sikeresen doromboló 1,4 literes turbómotort párosítják hatfokozatú kézi váltóval. Aki erősebb változatra vágyna, annak az Abart kivitel ajánlható, ami a már 200 lóerősre húzott motort és még igényesebb részletekkel kényeztet majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: