DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Egyéb

Macskákért kampányol Európa-bajnokunk

A magyarországi Eb-futamra készülő kamionversenyző, Kiss Norbi nagy macskabarát hírében áll, s mostani felhívásával is a négylábú kedvenceken szeretne segíteni. Tégy te is valamit a macskákért!

A Macskapcsolat nevű, macskákkal foglalkozó, illetve macskatartóknak szóló blogon tette közzé felhívását az Európa-bajnok Kiss Norbert, akiről talán sokan nem tudják, hogy nagyon nagy macskabarát, s a Macskaárvaház Alapítvány nevű civil szervezet kuratóriumi tagja. A felhívást, a közzétevő személyére való tekintettel úgy döntöttünk, hogy mi is közöljük, méghozzá változtatás nélkül:

kiss_macska



Tisztelt Állatbarát!

Kiss Norbert autóversenyző vagyok. Hatszor nyertem különböző kategóriákban magyar bajnokságot, múlt évben pedig megnyertem a Kamion Európa Bajnokságot, amit reményeim szerint idén meg fogok tudni ismételni. Emellett a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédelmi civil szervezet önkéntese és egyik kuratóriumi tagja vagyok. Az alapítvány célja a kidobott, megkínzott, megmérgezett állatok mentése, gyógyíttatása, ivartalanítása, örökbeadása valamint egy olyan menhely létrehozása ahol akár életük végéig is biztonságban, méltó körülmények között élhetnek. Az alapítvány magánemberek adományából és önkéntes munkájával működik. Az alapítvány - szabályzatából adódóan - semmilyen személyi kiadásra nem költ, a támogatóinktól befolyó pénzt 100%-ban állateledelre, gyógykezelésre valamint az épülő menhelyünk költségeire fordítjuk. Alapítványunk a fővárosi törvényszéken bejegyzett civil szervezet, amely minden törvényi feltétel szigorú betartásával működik.

Jelenleg legnagyobb és legfontosabb feladatunknak új, árva állataink számára méltó, és szükség esetén végleges elhelyezést biztosító árvaházunk létrehozása és magas szintű működésének megszervezése.

Ehhez nem csak sok pénzre, de annál is sokkal több jó szándékra, segítségre, pozitív gondolatra és tettekre van szükség. Ezért fordulok most Önhöz, arra kérve, hogy gondolja át, nincsen-e valami olyasmi a birtokában, amely esetleg az ön számára már felesleges, vagy nélkülözhető, a Macskaárvaház Alapítvány árvaházában viszont nagyszerű szolgálatot tehetne. A pénzadományon kívül az alábbi felajánlásokat fogadjuk különös örömmel:

- nem romlandó állateledel

- örökzöld facsemete és bokor-sövény

- jó minőségű kerítés

- használaton kívüli autóbusz, emeletes busz, konténer, vasúti kocsi,

- teherszállításra alkalmas kerékpár

- földutakon is használható motorkerékpár

- üzemképes autó, kisáruszállító

- bármifajta energiatermelésre alkalmas napelemes illetve szélkerekes rendszer

- mobilház, lakókocsi, lakókonténer

- kültéri járólap, térkő

- napenergiával működtethető kamera, valamint hűtő rendszer

- esővíz tároló rendszer

Tisztelt állatbarát!

Köszönöm, hogy időt szakított felhívásom elolvasására, és bízom benne, hogy vagy alapítványunknak, vagy bárhol, bármikor egy bajban lévő árva állatnak fog tudni segíteni.

Mivel a Kamion Európa Bajnoki versenysorozat idén, 25 év után, szeptember első hétvégéjén visszatér Magyarországra a Hungaroringre, bízom benne, hogy versenyünk nézői között is üdvözölhetem. És remélem, nem csak arról ismeri majd fel versenykamionomat, hogy rajta lesz a Macskaárvaház Alapítvány logója, de arról is, hogy a hazai közönség előtt is elsőként tudok majd célba érni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: