DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Pilótabarátnők: Jemma Boskovich, az ékszertervező

A Red Bull pilótáját, Daniel Ricciardót középiskolai szerelme, Jemma Boskovich gyakran támogatja a pálya mellett a versenyhétvégék alkalmával - magánéletüket viszont így is titokban tudják tartani.

jemmadaniel1



Daniel és Jemma hosszú ideje ismerik egymást, hiszen családjaik régóta jó barátságban vannak. Mindkét olasz származású család korábban Nyugat-Ausztráliába vándorolt ki. A pilóta és barátnője a perthi Newman College gimnáziumba járt, a végzős bálon pedig már egy párt alkottak – ez több mint öt éve történt és azóta is elválaszthatatlanok.

Jemma - híres párja ellenére - a vélemények szerint két lábbal áll a földön. Korábban eladóként dolgozott egy bevásárlóközpontban, közben pedig ékszereket tervezett. Nem sokkal ezután megalapította saját cégét, a J Royal Jewellery-t. Néhány fénykép erejéig modellkedett, a fotókat Brendon Hartley (aki korábban Ricciardo csapattársa volt) párja készítette. Részt vett egyik barátnője ruhakollekciójának két kampányában is. Néhány éve párja londoni lakásába költözött, majd több mint egy évvel ezelőtt Monacóban rendezték be közös otthonukat.

jemma

Természetesen ő az ausztrál pilóta legnagyobb rajongója, és amikor csak teheti, elkíséri kedvesét a versenyekre. A pár meglehetősen védi és rendkívül privát módon kezeli magánéletét - sokáig titokban is tartották kapcsolatukat a média előtt: a lány nem keresi a nyilvánosságot, így ritkán láthatunk róla képeket. Ricciardo nem várja el, hogy minden versenyre elkísérje, mert nem akarja elvonni őt a munkájától és családjától. Jemma pedig megérti és tiszteletben tartja, hogy kedvese a nagydíjak hétvégéjén dolgozik, a pálya a munkahelye.

Tavaly júliusban Ricciardo azt nyilatkozta, hogy igaz szerelmet szeretne ajándékként születésnapjára, így rögtön szárnyra kaptak a pletykák szakításukról és bejárták az internetet. Nem sokkal később a pilóta mindenkit megnyugtatott, hogy csak gúnyolódott. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: