DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 14. vasárnap
Egyéb

Pilótabarátnők: Vivian Rosberg, a lakberendező

Az F1-es versenyzők körében nem gyakori, hogy a gyerekkori barátságból szerelem lesz és végül a pilóta így találja meg élete párját – ám Nico Rosberg és Vivian Sibold esetében ez pontosan így történt.

vivian_nico



A hamburgi származású Vivian Sibold Milánóban tanult belső építészetet, lakberendezést, majd szakmai gyakorlatát New Yorkban és Londonban végezte. Tanulmányai végeztével több felkérést kapott, ő rendezte be többek között apja hamburgi klubját, egy pincészetet Velencében, lakásokat Malajziában, majd ő álmodta meg Nico monacói lakásának belsejét és az akkori Lotus motorhome-ját is 2010-ben. Néhány évvel ezelőtt létrehozta saját vállalatát Monacóban, Maison V néven, tavaly áprilisban pedig megnyitotta fagyizóját Ibizán, ahol tavasztól őszig természetes alapanyagokból készült kézműves fagylalttal várják a vendégeket.

vivian_nico (1)

Vivian és Nico gyerekkoruk óta ismerik egymást, mivel mindkettőjük édesanyja a divatszakmában dolgozott, ahol jó barátokká váltak. A fiatalok kapcsolata mégis csak 2003 nyarán Ibizán kezdődött, majd tíz boldogan együtt töltött év után eljegyezték egymást és 2014 júliusában össze is házasodtak családjaik és barátaik körében. Szabadidejükben sportolnak, utazgatnak, pihennek macskájuk, Rocky és legújabb családtagjuk, Bailey, a labrador társaságában. Kedvenc nyaralóhelyük természetesen Ibiza, ahol 2013-ban egy házat is vásároltak. Itt kapcsolódnak ki a versenyek között és itt töltik a nyári szünetet is.

A lány régebben csak néha kísérte el párját a futamokra, a pletykák szerint azért, mert a pilóta apja, Keke Rosberg szerette volna, ha fia teljes mértékben a versenyzésre koncentrál a nagydíjak hétvégéjén. Az utóbbi években egyre többet láthatjuk Viviant a versenyeken, de amikor nincs jelen a helyszínen, ugyanúgy végigizgulja a közvetítéseket Nicóval közös monacói otthonában, a televízió előtt.

 vivian_nico (2)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: