DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Visszatérés a gyökerekhez

Meglepő módon az autókrossz-ob túrkevei fordulóján is indult és nyert az RXC Motorsport rutinos versenyzője, Vass Zoltán. A pilóta most elmagyarázza a vendégszereplés okait, és arról is beszél, hogy megszokott közege, a ralikrossz következő állomására is gőzerővel készül, melyet szintén a dobogón zárna.

Általában a ralikrossz-ob futamain láthatunk téged, hétvégén mégis az autókrosszosok versenyén vettél részt Túrkevén. Miért váltottál szakágat?

Igazából nem is történt szakágváltás. A nyirádi autókrossz-Eb-n szeretnénk ismét elindulni, ez lassan hagyománnyá válik nálunk. Az autó gyakorlatilag megfelel az autókrossz technikai előírásainak is, minimális különbség van csupán a ralikrossz és autókrossz szabályai között. A hétvége afféle előkészülete volt ennek. Persze az is fontos szempont volt a nevezésnél, hogy mi túrkeveiek vagyunk, ez egy hazai verseny számunkra. Itt fertőzött meg minket gyerekkorban az autósport szeretete. Most is egy nagyon színvonalas rendezvényt sikerült a szervezőknek összehozni. A rendezők és a résztvevők is kitettek magukért, ráadásul nagyon sok szurkoló látogatott ki a helyszínre. Túrkevén talán a 80-as, 90-es években sikerült utoljára ennyi nézőt kicsalogatni…

Az eredményre sem lehetett panaszod, hiszen a sok kihagyás ellenére is nyertél. Hogyan sikerült ez a bravúr?

Ez egy duplafordulós verseny volt, szombaton magyar ob-t tartottak, vasárnap magyar ob-t és közép-európai zónabajnoki futamot. Mi csak vasárnap indultunk, de ez is elég volt ahhoz, hogy kipróbáljuk az autón, amit szerettünk volna, hogy ne élesben, a nyirádi Eb-n kelljen elvégezni a fontosabb beállításokat. Összességében nagyon elégedett vagyok, hiszen egész nap jó tempót tudtunk produkálni, az időmérőtől az előfutamon át a döntőig. Megnyugtató előnnyel sikerült nyerni, teljesen magabiztosan. Nem kellett az autót sem széttiporni hozzá. Tényleg örülök neki, hogy itthon sikerült győznöm, mert a hazai versenyek általában rosszul sikerülnek. Túl görcsösen fogja fel az ember, és a technika is általában ilyenkor szokta megadni magát. Most roppant boldog vagyok, mint mindenki a csapatban. Szeretném megköszönni az áldozatos munkát nekik és a mögöttem álló szponzornak is.

 



Milyen eredményre számítasz Nyirádon? Van arra bármilyen esélye a magyar szurkolóknak, hogy te legyél a következő Kárai Tamás?

Alapvetően a ralikrossz mezőny az, ami ismert számunkra, ezért nehéz jóslatokba bocsátkozni a nyirádi autókrossz-Eb várható eredményével kapcsolatban. Mindenesetre a fő célunk az, hogy a döntőben a rajtrácson álljunk és a lehető legjobb eredményt érjük el. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a nemzetközi ralikrosszmezőnyhöz hasonlóan az autókrosszban is folyamatosan fejlődnek a pilóták és az alattuk duruzsoló technikák. Remélhetőleg a hazai és egyben kedvenc pálya, illetve a magyar közönség biztatása is pozitívan fog hatni a teljesítményemre, és bízunk benne, hogy a Colt is bírni fogja a terhelést.

Az autókrossz-Eb-t követő versenyed ismét ralikrossz lesz, a szeptember 13-i futam Greinbachban zajlik majd. Jelenleg a bajnokság összetett negyedik helyén állsz, milyen elvárásokkal vágsz neki a folytatásnak?

A ralikrossz-ob mezőnye nagyon erős, jóval erősebb, mint az autókrosszé. A zónaversenyeket meg ne is említsük. Minden futamra úgy érkezünk, hogy ha a döntőben szereplő hat autó között ott tudunk lenni, akkor mi már elégedettek vagyunk. Persze ez önmagában nem elég, ha sikerülne a dobogóra felállni, az nagyon szuper lenne. Eddig csak egyszer jártam ezen a pályán, de akkor még nem a jelenlegi autómmal. Van Greinbachnak egy érdekessége, nehézsége, egy nyújtott balkanyar, ami úgy 350 méter hosszú, ha arra be tudja állítani az ember az autót úgy, ahogy szeretné, az már fél siker, ott dől el a verseny nagy része. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: